MARCELLUS MIHÁLY

AQUINCUM FARKASA

Törvénytelenségek, visszaélések, ármánykodások - a római kor teljes eszköztára a virágzó Aquincumban, melyet néhány befolyásos ember kíván a hatalma játékterévé tenni. Bosszú, gyűlölet és megtorlás - egy gyermek, aki felnőtté cseperedve ítéletet hordoz magában az ősök és az istenek nevében. Érzelem, odaadás és fájdalom - két fiatal szerelme a kilátástalanság árnyékában. Rettegés az éjszaka megelevenedett lidércétől - a rémtől, aki ítélkezni kíván a bűnösök felett. Marcellus Mihály új könyvében történelmi kutatómunkával hitelesítve tárja olvasói elé a Nagy Birodalom erényeit, bűneit és azt a folyamatot, amely a leigázókat és a leigázottakat végül közös kultúrában egyesíti. Ezen a történelmi emelvényen mutatja be saját kelta legendáját, egy szolgasorba vetett fiatalember küldetését, érzéseit és ellentmondásos sorsát. Az Aquincum farkasa teret enged az érzelmek kibontakozásának és a politikai manipulációknak, miközben korhű szereplőket és hiteles kortörténeti ismereteket vonultat fel. Akik azonban a borzongás jegyeit keresik, azok sem fognak csalódni ebben az „ókori misztikus regeként” meghatározható történelmi regényben.

Nyelv magyar
Kiadó HISTORIUM KIADÓ
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 405
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 460 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-35
EAN 9788097077853
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kezdd el velünk! VARRÁS - A ruhavarrás alapvető technikái egyszerűen, röviden, érthetően
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,00 €
15,30 €
Teljes női egészség - Funkcionális orvoslás a testi-lelki harmónia megteremtéséhez
-10%
Carrie E. Levine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Szökevények
-10%
Mátyás Győző
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Póniszív barátra lel - Póniszív 16.
-10%
Usch Luhn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,78 €
A nagy Gatsby (új kiadás)
-10%
F. Scott Fitzgerald
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Dinók világa
-10%
Elektra team
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
A rómaiak /Mit? Miért? Hogyan? 43.
-10%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
The Kill Order
James Dashner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €

Korábban megtekintett: