Benedek Szabolcs

Beatles-apokrif /A feloszlás után

„Jó pár tévhit kering a Beatles feloszlása körül. Pedig a megoldás, bár több tényezőből tevődik össze, valójában pofonegyszerű. Egyrészt régóta tudjuk, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ráadásul itt akár több dudással számolhatunk, hiszen Lennonon és McCartney-n kívül Harrison is olyan tehetség volt, aki más zenekarokban vezéregyéniség lehetett volna. […] Másrészt a Beatles története akkor ért véget, amikor tagjai harmincadik életévükhöz közeledvén kezdték külön egyéniségként szemlélni a világot, és egyszeriben mindnyájuk számára teherré vált a húszas éveik legelején felvett - vagy éppenséggel a menedzsment által rájuk kényszerített - közös szerep. Harmadrészt talán szimbolikus, mégis fontos jelentősége van annak, hogy a Beatles éppen akkor oszlott fel, amikor befejeződtek a hatvanas évek. Amikor végérvényesen felnőtt a „nagy”-nak aposztrofált generáció, amikor ez a nemzedék kénytelen volt szembesülni álmai beteljesíthetetlenségével, amikor a rendőrök könnygázgránátot dobtak a virággal tüntetők közé, és amikor a rock egy generáció lázadásából milliárdos iparággá változott.”

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 214
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 436 g
Méretek (Sz-M-H) 155-220-10
EAN 9789632443225
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lingea csevegő magyar-spanyol - Megoldja a nyelvét
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A királycsináló lánya - III. Richárd felesége lett, de meg tudja-e óvni gyermekét az udvari intrikáktól? (új kiadás)
-10%
Philippa Gregory
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
Dorci, a legkisebb óvodás - Nagy vagyok!
-10%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Lélek és gyógyítás
-10%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,76 €
Társdarab
-10%
Ali Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Az éhes lélek gyógyítása /Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák
-10%
Lukács Liza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,39 €
New York - Élménygyűjtő /100 csalogató ötlet
-35%
Útikönyvsorozat
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
10,65 €
A tömegek lázadása - Helikon Zsebkönyvek 79. (új kiadás)
-10%
José Ortega Y Gasset
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €

Korábban megtekintett: