John Sandford

Légnyomás /Világsiker

A fejlődés üdvös, még akkor is, ha egyesek nyavalyognak miatta. Nyavalyognak, mert azt képzelik, hogy holmi zsombékos folyókanyarulatok, madárlesek, horgászparadicsomok és társaik útját állhatják egy vadonatúj plázának, amely megfizethető árú, ízlésesen csillogó-villogó vicikvacakokat kínál a fejlődésre vágyó vásárlóközönségnek, és azoknak a helyi politikusoknak, akik a plázaépítésre kiadott engedély aláírásával kedvezőbb anyagi helyzetbe kerültek az eddiginél. Mármost ha valaki a nyavalygás legmegfelelőbb kifejezésének a házi készítésű bombákat találja, amelyek hol itt, hol ott robbannak fel, egyre több hullát hagyva maguk után, akkor bizony kiszáll a rendőrség: ezúttal Virgil Flowers, a zöld lelkületű, úgymaradt hippi-képű nyomozó személyében. Virgil félszívvel, már-már vonakodva lát neki a feladatának, mert titokban maga is többre tartja a horgászparadicsomokat a plázáknál, sőt még a korrupt politikusoknál is – de egy bomba túl sok halált hoz ahhoz, hogy érvként lehessen használni a környezet kontra fejlődés vitájában, mely egyidős az emberiséggel, sőt a legvonzóbb álarcban pompázó emberi aljassággal is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó JLX Kiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 396
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 270 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-25
EAN 9789633053232
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hogyan változtasd meg a világot? - Így működik a demokrácia otthon, a sulidban és az országodban
-8%
Sarah Welk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Dalok négy évszakra - CD nélkül
-8%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
Távol Afrikától
-8%
Karen Blixen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Feladatgyűjtemény – 3. rész – szlovák nyelv az AI 2. osztálya számára Zbierka úloh a cvičení zo slovenského jazyka
-8%
Borik Adrianna, Bugár Edit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,50 €
5,06 €
Tornáztasd az agyadat - 5-6 éveseknek
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Irodalmi Szemle 7-8/19
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,60 €
3,32 €
Galacsinhajtó Hugó
-8%
Simona Smatana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Hajnalcsillag
Karl Ove Knausgárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €

Korábban megtekintett: