M. SANGL - J. CHANNON - W. JENSEN

EARLY ENGLISH - GYERMEKDALOS KÖNYV

Örömteli angoltanulás fülbemászó dalokkal! Peggy és Peek elmagyarázzák az első angol szavaidat: teknősbékákat figyeltek és számoltok meg, megtanuljátok a hónapokat, a zöldségek és gyümölcsök színét és nevét, gyakoroljátok az átkelést az úttesten, ugráltok, mint a nyúl, osontok, mint a tigris, röpködtök, mint a madár, és lufikkal labdáztok a szobában. A kötet segítségével: -a gyermekek a koruknak megfelelő, vidám összeállításban ismerkedhetnek az angol nyelvvel; -a mozgással, rajzolással, szituációs játékokkal kísért dalok révén észrevétlenül tanulják meg a szavakat, kifejezéseket; -eközben fejlesztik mindazon képességeiket, melyek iskoláskorban jobb olvasás- és íráskompetenciát, beszédértést és szövegalkotást eredményeznek. -Az angolul nem beszélő szülők is bekapcsolódhatnak gyermekük játékos nyelvtanulásába, így a tanulás örömteli közös tevékenység lehet. -A magyar versek nem az angol szövegek tükörfordításai, hanem költői alkotások, így a gyerekek és a szülők önálló versikeként is megtanulhatják, mondogathatják őket. A Helen Doron Early English kisdiákjai számára is értékes kiegészítés a gyerek-angoltanfolyamok mellé.

Nyelv magyar
Kiadó OFFICINA NOVA
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 48
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 630 g
Méretek (Sz-M-H) 298-237-11
EAN 9786155065262
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Batman - Az igazság ostora 2.
-10%
Eiichi Shimizu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Yves Saint Laurent - Divatikonok VI.
-10%
Emma Baxter-Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A negyedik arany
Kauzál Márton (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
Mulat a Manézs
-10%
Bödőcs Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Körbeforgó szép természet - 48 körforgás a világból
-10%
Gabby Dawnay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Képtelen küldetés §K
-10%
Jenny Pearson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Hallgass, Tappancs, halkan vakkants!
-10%
Ted Forsström
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Black Ties + White Lies - Fekete nyakkendők (éldekorált)
-10%
Kat Singleton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €