NYIRŐ JÓZSEF

JÉZUSFARAGÓ EMBER

Amikor Nyirő József 1924-ben, az ismeretlenségből előlépve, leteszi a Jézusfaragó ember c. novelláskötetét a magyar olvasóközönség asztalára, nem sejtheti, hogy olyan kötetet tett le e sokat látott „asztalra”, amelyet majdan többen a nyirői életmű csúcsának tartanak... Szokatlan dolog ez, mintha az operaénekes már az első fellépésén kiénekelné a magas C-t. Szokatlan és kényes, mert igaz ugyan, hogy lenyűgözi a közönséget, de egyúttal magasra is teszi a mércét. Hogy az éppen csak megszületett erdélyi magyar irodalom részéről erőteljes felütés volt ez a könyv, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan neves kritikusok méltatják lelkesen és elismerően, mint Németh László vagy Jancsó Béla. A tekintetben is mérföldkő e mű, hogy nyitánya egy olyan sorozatnak, amely rövid időn belül a két világháború közötti magyar irodalom egyik kedvenc témájává avatja a Trianonnal idegen impérium alatt rekedt Székelyföldet és székelységet. „A székelyek emelt elmével járnak. Nem barom mellett baktató parasztok ők, hanem Isten jobbjának árnyékai, kiknek értelme röptében táplálkozik, mint a fecske” - olvashatjuk mindjárt az első oldalon. És valóban, Nyirő székelyei e novellákban nem hétköznapi emberek, hanem mitikus hősök mitikus időben és térben. De a görögök óta tudjuk, hogy a mítoszok hőseinek élete távolról sem fenékig tejfel... Viszont lebilincselő olvasmány. A javából.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 215
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 320 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-15
EAN 9789632671840
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

ZSEBREJTVÉNY SKANDI KÖNYV 71.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Ezt a szobát nem lehet megenni
Nicol Hochholczerová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,30 €
Kontrasztos könyv - Járművek  
-10%
Agnieszka Bator
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,60 €
1,44 €
Vágj és ragassz! - Finommotorika játékosan: Készíts tanyát!
-10%
Lengyel Orsolya (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Nem hagylak itt - Bonobó 1.
-10%
Kalapos Éva Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A Sedona-módszer - Kulcs a boldogsághoz, sikerhez, békéhez és az érzelmi jólléthez
-10%
Hale Dwoskin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Kerek erdő - Mesék tavasztól télig
-10%
Gertheis Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
100 Ezópusz-mese (új kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €

Korábban megtekintett: