HAHNER PÉTER

AZ USA ELNÖKEI

Hogyan fogadta Washington elnök, amikor az USA fővárosának névadója lett? Melyek a Jefferson által megfogalmazott Függetlenségi nyilatkozat leghíresebb mondatai? Azt mondta-e ki a Monroe-elv, hogy Amerika az amerikaiaké? Miért gyilkolták meg Lincolnt? Tudott-e Franklin D. Roosevelt arról, hogy támadás készül Pearl Harbor ellen? Ki ölte meg Kennedyt? Tudta-e Nixon, hogy betörést terveznek a Watergate irodaházba? Mit tett Bush, amikor az al-Káida két repülőgépet vezetett a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba? Hány percig tartott az Obama-kormány által elrendelt rajtaütés, amelynek során megölték Oszáma bin Ládent? Ezekre a kérdésekre is választ ad e könyv szerzője, miközben bemutatja azokat az államférfiakat, akik a világ egyik leggazdagabb, gazdaságilag és társadalmilag legfejlettebb országának élén álltak. Hahner Péter történész a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyarra. Most megjelent könyve a tizenötödik önálló kötete. Ő a szerzője a nagy sikerű *100 történelmi tévhit, Újabb 100 történelmi tévhit* és *A Vadnyugat* című munkáknak. A történelem iránt érdeklődők a Rubicon című folyóiratban is rendszeresen találkozhatnak írásaival.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ANIMUS KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 370
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 590 g
Méretek (Sz-M-H) 155-215-20
EAN 9789633240786
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Akcióban az életmentők - Mit? Miért? Hogyan? 52.
-8%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
Jön a kukásautó! - Mit? Miért? Hogyan?. /Scolar mini 18.
-8%
Peter Nieländer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
LOGICO Piccolo - Matek: Összeadás és kivonás 100-ig 2. rész
-8%
Marion Godzik
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Téglalap, mint...
-8%
Agnese Baruzzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,19 €
Spirituális helyek - Több mint 150 varázslatos úti cél a világ körül
-8%
Clare Gogerty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €
Gyilkos örökség
-8%
Freida McFadden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
Találmányok és felfedezések - Szórakoztató tudomány
-8%
Gisela Socolovsky
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Kukkantó manó és a Kerekerdő titkai (új kiadás)
-8%
Fésűs Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €