ROMAIN GARY

A VIRRADAT ÍGÉRETE

Romain Gary (1914-1980) litván származású francia regényíró. Gyermekkorát Moszkvában, Wilnóban és Varsóban töltötte. 1928-ban a dél-franciaországi Nizzába költözött édesanyjával. Jogot végzett, a második világháborúban repülőtisztként harcolt a németek ellen, később megkapta a legfontosabb háborús kitüntetéseket. Diplomataként szolgált Szófiában, Bernben, Los Angelesben és Bolíviában. Írt regényt, drámát, esszét, forgatókönyvet (A leghosszabb nap), két filmjét ő maga rendezte. Több álnéven is publikált, így fordulhatott elő, hogy kétszer kapott Goncourt-díjat - a legrangosabb francia irodalmi díj csak egyszer ítélhető oda egy szerzőnek. Garyt 1956-ban Az ég gyökerei, majd 1975-ben az Émile Ajar álnéven publikált Előttem az élet című műveiért is kitüntették. A virradat ígérete a francia olvasók és kritikusok szerint Romain Gary (Émile Ajar) egyik legjobb regénye. A nagy sikerű Előttem az élet (melynek Magyarországon az elmúlt 35 évben számos kiadása volt) voltaképpen A virradat ígérete remake-je, tükörregénye. Ideje hát, hogy végre az eredeti változat is megjelenjen. Ennél szebben még aligha írták meg az önző-önzetlen, erőszakosan odaadó, méregből s mézből összeszűrt anyai szeretet krónikáját. Magyarul az Előttem az élet és a Lady L. című regényei olvashatók.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó PARK KÖNYVKIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 328
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 520 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-20
EAN 9789635309771
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Agykontroll - Új kiadás
-8%
José Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A Pénteki Pavilon könyvesbolt - Tavaszi találkozások
-8%
Natori Szavako
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Földünk csodái
-8%
Ana Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-8%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A csillagok ára - Egy Michelin-csillagos séf története
-8%
Palágyi Eszter - Gastro Gaga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Berci a lovagvárban - Barátom, Berci 28.
-8%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Az égi hivatalnok áldása 2.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Ismeretlen érzelmek hatásai a kapcsolatainkra - A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság következményei és gyógyítása a párkapcsolatban és a családban
-8%
Dr. Jonice Webb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €

Korábban megtekintett: