AMANDA QUICK

A BAJKEVERŐ

Amanda ​Quick első regénye pár hét leforgása alatt a sikerlisták élére került. Legújabb, tizenkettedik könyve már megjelenése napján elfoglalhatta az előkelő első helyet. Méltán.” The Guardian Imogen Waterstone hosszú évek óta bosszút forral barátnője gyilkosa ellen. Nagybátyja halálával váratlan lehetőséghez jut: csapdát állíthat ellenfelének. Elhíreszteli, hogy az örökség részeként a tulajdonába került egy térkép is, amely felbecsülhetetlen értékű ókori kincs nyomára vezet. Arra számít, hogy a gyilkos expedíciót szervez a színarany pecsétnyomó felkutatására. Imogen reményei szerint arra majd csak az út végén – amikorra ellenfele minden pénze elúszott – derül fény, hogy a kincs sohasem létezett. A terv végrehajtásához azonban segítségre van szüksége. Segítőtársul a híres felfedezőt, Colchester Earljét szemeli ki. Ám a férfi, akinek múltja botrányoktól sem mentes, visszautasítja a lány kérését. Épp ő adja a nevét ehhez az őrültséghez? Ő, aki hitelt érdemlően

GLS

Nyelv magyar
Kiadó MAECENAS KFT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 335
Kötés típusa papír,puhakötés
Súly (g) 235 g
Méretek (Sz-M-H) 200x120
EAN 9789632031088
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legszebb kötésminták tárháza - Ötletek, tanácsok 300 kötésmintához (új kiadás)
-8%
Lesley Stanfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Bluey - 5 perces mesék
-8%
Bluey mesekönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Babakönyvtár - A kis narancssárga teherautó
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Into the Tide - Sodrásban (éldekorált)
-8%
Laura Pavlov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Pitypang és a karácsonyi csillag - Pitypang és Lili §K
-8%
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Az oroszlánkirály - Disney klasszikusok (új kiadás)
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
King of Grill - BBQ mesterfokon
-8%
Arne Schunck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Sárm - Hogyan formálják a vonzó személyiségek a világpolitikát
-8%
Sonnevend Júlia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: