HERMANN HESSE

ASSISI FERENC

Egy tiszta és nemes lelkű ember élete mindig szent és csodálatos dolog, mely hallatlan erőket sugároz, és a messzi távolban is érezteti hatását. Ezt az assisi poverello életén még világosabban láthatjuk, mint régebbi korok legtöbb más hőse és nagy szelleme esetében. Ha csak egészen felületesen és felszínesen szemléljük is, könnyen észrevehetjük, hogy évszázadokon át egész Itáliában egyetlen embert sem övezett annyi szeretet és tisztelet, mint a szerény és alázatos Ferencet... Kiváltképp a világhírű Giottót, az újabb kor első nagy festőmesterét ösztönözte Ferenc iránt érzett hálája és nagy szeretete, valamint Ferenc szelleme arra a mély és hőn izzó ábrázolásra, melyet csodálatos művein fellelhetünk... Az újabb művészet történetében talán nincs még egy olyan emberi alak, mint Ferencé, melyről oly sok nagy mester álmodott volna, és melyet mindegyik a maga álma szerint örökített volna meg megdicsőült alkotásokban... Azután a szent érzéseitől és szellemétől ihletetten nem kevés költő is megörökítette és megénekelte. Ferenc e követői és tisztelői többnyire a nép nyelvén szólaltak meg, méghozzá jóval Dante előtt, és ezért az itáliai versköltészet előfutárainak vagy megalapítóinak kell tekintenünk őket... Ha valaki meg akarná kérdezni: hogyan nevezheted Ferencet hatalmas költőnek, amikor semmi mást nem hagyott ránk, csak a Laudes creaturarum-ot? Nos, akkor így felelnék neki: de hisz ő ajándékozott meg Giotto halhatatlan képeivel és minden szép legendával és Jacopone meg az összes többi költő énekeivel és az ezernyi káprázatos műalkotással, melyek nélküle és lelke titkos és a hatalmas szeretete nélkül sohasem születhettek volna meg. És egy volt azok közül a rejtélyes nagyságok közül, az egyik legkorábbi, akik tudattalanul azon a csodálatos, óriási építményen munkálkodtak, melyet renaissance-nak, azaz a szellem és a művészetek újjászületésének nevezünk. A borítón Giotto di Bondone Assisi Szent Ferenc legendája című freskójának egyik jelenete látható.

Nyelv magyar
Kiadó CARTAPHILUS KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 96
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 220 g
Méretek (Sz-M-H) 115-194-13
EAN 9789632662626
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Merre jársz, Bojangles? (2. kiadás)
-10%
Olivier Bourdeaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Válaszd az életet! - Visszaemlékezések
-10%
Viktor E. Frankl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
The Disabled Tyrant´s Beloved Pet Fish: Canji Baojun De Zhangxin Yu Chong 2
Xue Shan Fei Hu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,50 €
Azrath - Vér és Árnyék (éldekorált)
-10%
Emy Dust
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,44 €
A háború művészete (képregény) (új kiadás)
-10%
Szun-Ce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Azt tényleg megeszed? - Tudományos alapú táplálkozás a hosszú, teljes értékű életért
-10%
Szentgyörgyi Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Rögeszme
-10%
Jeff Abbott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Ordításmentes házasság - Felnőni és közelebb kerülni egymáshoz
-10%
Hal Edward Runkel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €