CHARLES MARTIN

A SZENTJÁNOSBOGARAK FÉNYE

Egy nap a rendőrök egy brutális bántalmazások nyomait magán viselő kisfiút találnak az út mentén. A gyermek nem beszél, így szomorú élettörténetét sem tudja szavakba önteni. Viszont rajzol, olyan kifinomultan és olyan precizitással, hogy a képei mindent elmondanak helyette. Ügyét a helyi lapnál dolgozó újságíró kapja meg, aki szívén viseli a kisfiú sorsát, hiszen saját fiatal önmagát látja meg a visszahúzódó, sokat szenvedett gyermekben. Miközben lassan fény derül a kisfiú hányattatott múltjára, egy másik család rögös életútja is kibontakozik. A fiatal, árván felnőtt újságíró saját története annyi felfedetlen rejtélyt, bűntényt és titkot őriz, amely nem hagyja nyugodni. Bármennyire sokszálú is ez a történet, középpontjában mégis az apai szeretet mindent elsöprő élménye áll, a gondoskodás erejéről tesz tanúbizonyságot, arról, hogy legyen bár vérszerinti, vagy csupán annak tekintett a legfontosabb férfiminta előttünk, egy meggyötört szív igenis találhat kiutat a reménytelenségből, ha tudja, hogy szeretik. Bár a két árva fiú lelke mindig sebzett marad, egy ember, akit apaként tisztelhetnek, aki mintául szolgál a számukra, mégis vigaszt nyújthat egész hátralevő életükben. Charles Martin (Ahol a folyó véget ér, Hegyek között, Végül a szeretet győz) legújabb regényében két sebzett lélek, két megtört sors fonódik egymásba váratlan módon, egy kisfiú gyötrelmekkel teli múltjának és több reményt ígérő jövőjének szívszorító történetében.

Nyelv magyar
Kiadó GENERAL PRESS KIADÓ
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 350
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 485 g
Méretek (Sz-M-H) 140-205-30
EAN 9789636434427
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Rothschildok - Egy család története
-10%
Frederic Morton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Bakancslista - Magyarország - 777 lenyűgöző hazai kaland és úti cél
-10%
Kocsis Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,60 €
29,34 €
Aludj, mint egy ősember - A pihentető alvás ősi titka
-10%
Merijn van de Laar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
BO:BI
Mário Kalužík
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,90 €
I Was Born For This - Erre születtem (narancssárga borító)
-10%
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Legyőzzük a félelmet! /A gyermekkori szorongások kezelése a játékos nevelés módszerével
-10%
Lawrence J. Cohen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,16 €
Absztrakt akvarellfestés - Kreativitás és meditáció - Festőkurzus kezdőknek (is)
-10%
Kate Rebecca Leach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Okos, de szétszórt - A végrehajtó funkciók fejlesztése
-10%
Peg Dawson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €

Korábban megtekintett: