MOZART ÉS A KAMÉLEONOK

Az 1970-es évek végén, majd másfél évtizeddel a Hidegvérrel világsikere után a beteg, kábítószeres és alkoholista Capote írt még egy utolsó nagyszerű könyvet: egy dokumentarista elbeszélésekből és irodalmi riportokból komponált, helyenként megrendítően szép kötetet. S talán az ebben szereplő írások némelyikében jutott legközelebb eszményéhez: hogy olyan egyszerűen, tisztán írjon, amilyen a hegyi patak. Régóta tudta, hogy különbség van nemcsak a rossz és a jó, hanem a nagyon jó írás és az igazi művészet között is, s ez a különbség bonyolult, de kíméletlen. Istentől kapott korbácsnak nevezte ezt a tudást, amely gyakran megbénította - s mégis hálás volt érte s a remekművekért, melyeket e korbács alatt alkotott. Az életmű ilyen kiemelkedő darabjai közé tartozik a Bűvölet, egy gyerekkori emlék fölidézése, amikor Truman a varázserejű Mrs. Fergusonnak mondta el legféltettebb titkát; vagy a Gyönyörű gyermek, melyben az olvasó szinte együtt eteti a sirályokat Marilyn Monroe-val, aki olyan, mint egy menekülő kolibri; vagy a Faragott koporsók, egy kisvárosi gyilkosságsorozat története; vagy a Kedves idegen, melynek főhőse levelezni kezd egy soha nem látott tizenkét éves kislánnyal, s ez földúlja az életét... S még számtalan furcsa, felejthetetlen alakkal ismerkedhetünk meg: egy martinique-i idős arisztokrata hölggyel, akinek zongorajátékát kaméleonok hallgatják, Mrs. Kellyvel, aki a mélyhűtőjében tartja halott macskáit, mert képtelen örökre elveszíteni őket, egy gyilkossal, aki semmi rosszat nem lát abban, amit tett... s magával Truman Capote-val is, aki a kötet utolsó írásában önmagával készít interjút.