C. J. Sansom

SÖTÉT TŰZ

A scarnsea-i monostorban történt vérfagyasztó események óta Matthew Shardlake csendesen él Londonban, ügyvédi praxisát építi, és igyekszik távol tartani magát a politikától. Ám amikor elvállalja egy fiatal lány védelmét, ismét kapcsolatba kerül egykori pártfogójával, Thomas Cromwellel – és új megbízást kap… A Vagyonügyi Bíróság egyik hivatalnoka Londonban rálelt a legendás görögtűz elveszettnek hitt képletére. Cromwell Shardlake-et küldi el, hogy szerezze meg, de a hivatalnokot és alkimista testvérét meggyilkolják, a képletnek pedig nyoma vész – tizenkét nappal a király számára tervezett görögtűz-bemutató előtt. Shardlake-nek pontosan ennyi ideje van arra, hogy megtalálja a képletet, és ezzel egy időben bebizonyítsa védence ártatlanságát, a XVI. század legforróbb nyarán, a Cromwell ellen szerveződő összeesküvések nyugtalan légkörében. Ám, éppúgy, mint Scarnsea-ben, itt is minden más, mint aminek látszik… C. J. SANSOM angol regényíró 1952-ben született. A birminghami egyetemen történelemből bölcsészdiplomát, majd PhD fokozatot szerzett. Később átképezte magát ügyvéddé, egy ideig Sussexben praktizált, s jelenleg is ott él. Munkájával az írás kedvéért hagyott fel. Kard által című, 2003-ban megjelent nagy sikerű regénye indította el a Shardlake-sorozatot, amelynek további kötetei (Sötét tűz, Sovereign) közül az előbbi elnyerte a brit Crime Writers’ Association 2005 legjobb történelmi krimijéért járó, Ellis Peters Historical Dagger díját. 2006-ban jelent meg a spanyol polgárháború után, 1940-ben játszódó kémregénye Winter in Madrid címmel. A Shardlake-sorozat legújabb része 2008 áprilisában jelent meg Revelation címmel Nagy-Britanniában. A BBC már megrendelte a Kard által filmadaptációját, amiben Shardlake-et a tervek szerint Kenneth Branagh fogja játszani.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Agave Könyvek
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 445
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 430 g
Méretek (Sz-M-H) 145-210-28
EAN 9789639868335
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Claude a palotában / Claude nyaral - Claude
-8%
Alex T. Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Into the Tide - Sodrásban (éldekorált)
-8%
Laura Pavlov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Karácsony a cicakávézóban (éldekorált) §K
-8%
Rachel Rowlands
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Sixteen Souls - Tizenhat lélek
-8%
Rosie Talbot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Az új jobb agyféltekés rajzolás /Munkafüzet
-8%
Betty Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A belső gyermeked gyógyítása - Vedd át az irányítást az érzelmeid felett, jelölj ki egészséges határokat, és éld azt az életet, amire vágysz!
-8%
Robert Jackman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Tébolyodott - Nem szabadott volna...
-8%
Lakatos Levente
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A színszörny, Az érzelemdoktor
-8%
Anna Llenas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,45 €