JEROME DAVID SALINGER
ZABHEGYEZŐ
A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | EURÓPA KÖNYVKIADÓ |
| Megjelenés éve | 2011 |
| Oldalak száma | 256 |
| Kötés típusa | karton /keménytábla |
| Súly (g) | 240 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 116-191-20 |
| EAN | 9789630793322 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |