R. A. SALVATORE

AZ ÚRNŐ

Honce szövevényes úthálózatának kiépülése nagy reményekkel töltötte el a föld lakóit. A javak és áruk immár jóval szabadabban áramolhattak – és ugyanígy a hadseregek is. Mely seregek, remélték sokan, végre megszabadítják őket az ádáz véressapkás törpéktől és a goblinoktól. Az utaknak köszönhetően a Honce földjét birtokló számos független királyság és uradalom emberemlékezet óta először került közel ahhoz, hogy egyetlen nagy birodalomban egyesüljön. Az utóbbi évek során azonban az egyeduralomért küzdő két nagyúr háborúja e vágyott birodalom ígéretét az egyszerű emberek számára rémálommá változtatta. Bransen Garibondot, az Útonállót a legkevésbé sem érdeklik Honce hatalmi viszonyai. Az ő szemében a térség két egymással hadakozó nagyura ugyanannak a pénzérmének a két oldalát jelenti csupán: bármelyikük is arasson diadalt, a népre ugyanakkora szenvedés zúdul. Azonban északra vezető útja során Bransennek rá kell döbbennie, hogy alaposan leegyszerűsítve szemlélte eddig a helyzetet… mert akadnak dolgok – mint például a becsület és az igaz barátság –, amelyek valóban fontosak.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó DELTA VISION KFT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 490
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 290 g
Méretek (Sz-M-H) 120-180-30
EAN 9789639679986
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Ok az örömre
Soňa Uriková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €
Szép álmokat!  - Ötperces mesék
-8%
Láng Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Tiszta lappal - randiBAJnok
-8%
Gál B. Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Alita, a harc angyala 7.
-8%
Yukito Kishiro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Az igazi beavatás útja (új kiadás)
-8%
Franz Bardon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Tornáztasd az agyadat - 8-9 éveseknek
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
Wild Card
Elsie Silver
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Bárcsak olvasná ezt a könyvet mindenki, akit szeretünk* - *és az is, akit nem
-8%
Philippa Perry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €