Stein Aurél

Ősi ösvényeken Ázsiában

Stein Aurél, az 1943-ban elhunyt világhírű Kelet-kutató és régész kabuli sírja az orientalisták zarándokhelye - "csak" hazájában volt mostoha sorsú szerző hosszú évtizedekig. A Palatinus Kiadó 2007-ben - Felföldi Szabolcs, szegedi régész-történész gondozásában - elkezdte az adósság törlesztését, sorban jelentetve meg a nagy tudós kalandra hívó munkáit.
Elsőként a Homokba temetett városok (2007) látott napvilágot, majd a Romvárosok Ázsia sivatagjaiban (2008), harmadikként közös kötetben az Indiából Kínába. Harmadik utam Belső-Ázsiába és a Nagy Sándor nyomában Indiába (2010).
A 30-as évek elején a magyar tudós amerikai körútja során rendkívül sikeres előadássorozat formájában rajzolt színes képet az ismeretlen, titokzatos világ történetéről és kultúrtörténetéről, s egyben a korábbi expedíciói frappáns, élvezetes összefoglalását is nyújtotta. Az Ősi ösvényeken Ázsiában című kötet ezeknek az izgalmas előadásoknak a szövegét adja közre, itthon utoljára 1936-ban jelent meg, pedig ez a szerző legjobb, legélvezetesebb munkája (az angol nyelven írt eredetit 4-5 évente mindmáig kiadják Angliában vagy az Egyesült Államokban). Ízelítőül néhány sokat mondó fejezetcím: Kínai terjeszkedés Belső-Ázsiában; Az első kutatások egy homokba temetett romhelyen; Ősi ösvényeken, a kiszáradt Lop-beltengeren át, Felfedezések egy titkos kápolnában.

Nyelv magyar
Kiadó Új Palatinus-Könyvesház Kft.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 300
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 730 g
Méretek (Sz-M-H) 160-230-20
EAN 9789632741062
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Holnap csillagnap
-10%
Anna Woltz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Boldogság újratöltve
-10%
Susan Mallery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,64 €
Egy kis olasz fogadó
-10%
Phaedra Patrick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
18,90 €
Pingvin utazása
-10%
Takács Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Fathomfolk
Eliza Chan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Napmadár Itália felett - Etelköztől a brentai csatáig
-10%
Benkő László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Magyar népdalok - Dalok óvodásoknak és kisiskolásoknak (új kiadás)
-10%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,52 €
A vulkán lábánál
-10%
Macuie Maszasi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €