A CSODÁK KÖNYVE

Örülök, hogy rám találtál. Csak vártam itt, figyeltem, ahogy közelebb jössz… és tudtam, hogy a kezedbe veszel. Ugye tudod, hogy ez nem véletlen? Érzem, hogy hatalmas szíved van, tele szeretettel, erővel és a csodák utáni vággyal. Milyen meséket szeretsz? Ne siesd el a választ – hallgasd meg előbb az enyémeket! Úgy tartják, a csodák ideje elmúlt. Hogy elveszítettük őket, ahogy a tejfogait veszíti el az ember. Hogy a tündéreket, koboldokat és más fajzatokat, akikről a régiek meséi szóltak, a világon túlra űzte a lokomotívok füttye, a háború füstje és a légkört kitöltő szürke zaj. Mi ketten tudjuk, hogy sosem távoztak el. Körülöttünk és velünk élnek ma is, akár a csodák, amikből kisebbek és nagyobbak is szép számmal akadnak ott, ahová közös utunk vezet. A völgyben, melyre egyetlen műhold se lát rá – a zugban, ahol bármi, és bárminek az ellenkezője is könnyen megeshet.