BENKEI ILDIKÓ

A VÖLGY LOVASA

Tudom, hogy nem születtem üres lappal erre a világra, hogy nem csak a külső élmények határozták meg az életemet. Sokkal nagyobbak az eltérések ember és ember között, mint amekkorákat a környezet kialakíthat. A lélek nem mond tollba, hanem sugall, és a léleknek minden finom sugallatai vannak. Van, amit szeretünk, és van, amit nem szeretünk. Hogy milyen irányba indulunk, azt istenigazából a lélek határozza meg, és én mindig nagyon nagy vonzalmat éreztem őseink történelme iránt. Megragadtak a tárgyak, a tárgyi kultúra, különösen a honfoglalás kori magyar íj. Amikor életemben először megláttam, úgy éreztem, mintha már láttam volna ezt a formát, és valami késztetést éreztem arra, hogy elkészítsem. S amikor elkezdtem az íj rekonstruálásával foglalkozni, egyre mélyebben ástam bele magam a magyar őstörténetbe, a magyarok életmódjába, és egyre több dolog kerül a felszínre. Amikor az íj megszületett, akkor jött a gondolat, hogy meg kéne próbálni használni. Ez volt az az érzés, amit én egész életemben kerestem: vágtató ló hátán a lövés pillanata.

Nyelv magyar
Kiadó KAIROSZ KIADÓ
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 84
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 76 g
Méretek (Sz-M-H) 100-165-5
EAN 9789636625290
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Érettségi témakörök vázlata irodalomból közép- és emelt szinten - 2024-től érvényes
-10%
Jobbágy László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Star Wars: Hagyaték I. (képregény)
-10%
John Ostrander
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
55,70 €
50,13 €
Keress, találj, mesélj! - Mentőjárművek
-10%
Susanne Gernhauser
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,04 €
A teljesség felé (új kiadás)
-10%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Ubuntu - Boldogság afrikai módra
-10%
Mungi Ngomane
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A zabolátlan boszorkány - Ragadd meg ösztöneidet, fedezd fel ősi mesterséged!
-10%
Lidia Pradas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A lány, aki kutató akart lenni - Karikó Katalin
-10%
Tarr Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Éld az életed
-10%
Louise Hay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €