Kidöntött fáink suttogása

A könyv első, terjedelmileg leghosszabb ciklusa részletekben gazdag, izgalmas családtörténet, amely a 17. század végéig nyúlik vissza, és ezzel párhuzamosan a szülőhely, Felsőiszkáz története is a 12-13. századtól, de végül is Ágh István gyermekkorát ismerjük meg, úgy, ahogyan a szerző megélte és emlékezik reá. A második ciklusban (Egymás mellett) az egyetemi diákévek alatti szerelmek, két házasság és a közötte eltelt idő, az otthonteremtés nehézségei és izgalmai jelennek meg. A prózaíró költő Ágh István szerencsére nem ír költői prózát. Talán mert ösztönösen érzi, tudja, hogy az igazi próza költészete nem a költői prózából árad. Holott eredendően lírikus alkata mellett témája is csábíthatná erre, három kisregényének közös anyaga és mondanivalója, amely igazán költői: szerelmekkel átszőtt ifjúsága. A megélt szerelmek fantasztikuma, gyötrelme és tündérálma. ...De ezeket a kisregényeket nem a klasszikus értelemben vett szabálytalanság, illetőleg a mai magyar próza egy részének sablonos szabálytalanságaitól való különbözés óvja meg az első személyben előadott, vallomásos szerelmi önéletírások fő veszedelmétől, az ellilulástól, hanem a szöveg írói formáját kialakító szövésmód és szövésminta, vagy ha tetszik: az eredeti elbeszélői hangképzés és intonáció. (Domokos Mátyás) A záró ciklus (Virágárok) az Eötvös-kollégista múltat és a hatvanas-hetvenes évek Budapestjét, a költő számára meghatározó értelmiségi közeget eleveníti meg, ír Kondor Béláról, Sinka Istvánról, Pilinszky Jánosról, Huszárik Zoltánról, Sarkadi Imréről. Az utolsó írás személyes vallomás bátyjáról, Nagy László költőről.