CHRIS GREENHALGH

INGRID BERGMAN MEGKÍSÉRTÉSE

Bár férjnél volt, őrülten beleszeretett Ropert Capába. És ő volt neki az igazi. A Casablanca sztárjának igaz, szívbe markoló, titkos románca a híres, magyar származású fotográfussal az 1940-es évek Párizsának és Hollywoodjának romantikus csillogásában. 1945. június A frissen felszabadított Párizsban az egyre ismertebbé váló haditudósító- fotós, Robert Capa alkoholba fojtja a bánatát. Miután tíz éven át örökítette meg a világban a borzalmat és az erőszakot, s közben elveszítette a szerelmét is, most kikapcsolódásra vágyik. Az ünnepelt dívát, Ingrid Bergmant Hollywoodból Európába küldik, hogy szórakoztassa az amerikai katonákat, és amikor elegánsan besétál a párizsi Ritz hotelba, azonnal elbűvöli Capát. Attól a perctől kezdve, hogy becsúsztatja a színésznő ajtaja alatt mókás vacsorameghívóját, ők ketten menthetetlenül egymásba habarodnak. Ingrid, aki belefáradt szenvedélyektől mentes házasságába és a filmstúdió hatalmaskodásába, kétségbeesetten vágyik szabadságra és izgalomra. És ezt Capa mellett átélheti. Vacsorák olyan éttermekben, amiket a férfi nem engedhetne meg magának. Éjszakai séták a Szajna partján. Mezítlábas táncolások éjszakai klubokban. Légyottok hotelszobákban. Az asszony úgy érzi, végre él, ő pedig kitölti a fotós lelkében tátongó űrt. Ám ez azt is jelenti, hogy minden, amit elértek, kockán forog. Így mindkettejüknek komoly döntésekkel kell szembenézniük.

Nyelv magyar
Kiadó PIONEER BOOKS
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 284
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 300 g
Méretek (Sz-M-H) 142-210-21
EAN 9789638964809
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Egy zizi naplója 12. - Szívbaj: egy nem túl titkos szerelmi háromszög meséje
-10%
Rachel Renée Russell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Bármire készen - GTD - 52 alapelv a hatékonyság növeléséhez
-10%
David Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
A Gonosz asszisztense
-10%
Hannah Nicole Maehrer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,16 €
Jógalégzés - Légzésfejlesztés a gyakorlatban - Az ősi bölcsesség alkalmazása a modern világban
-10%
Patrick McKeown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Dinoszauruszok /Mit? Miért? Hogyan?. 18.
-10%
Angela Weinhold
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Ne agyald túl! - Módszerek a stressz csökkentésére, a negatív gondolatok elengedéséhez és a jelenre való összpontosításhoz
Nick Trenton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
Ex Hex - Csiribú, szerelem!
-10%
Erin Sterling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Kuflik a láthatatlan réten
-10%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €