KONDOR VILMOS

MAGDA, A BESTIÁLIS NÉPSZÍNHÁZ UTCAI MINDENES

Az 1920 és 1937 között játszódó történetekben felbukkannak árverési hiénák, elvetemült gyilkosok, piti tolvajok, szerencsétlen mackósok, nyomozónak állt kézikocsisok, eltökélt detektívek, nyomorult cselédek, elégedett pincelebuj-tulajdonosnők, szemtelen cutrágerek és becsületes trógerek - két dolog közös bennük. Budapest, a város, és Gordon Zsigmond, az újságíró, aki Amerikában nyomozott először, aztán Pestre költözött 1930-ban és írt mindenről, ami a bűnnel kapcsolatos. Bűnösökről, áldozatokról, ártatlanokról, gyilkosokról, azokról, akik másoktól loptak és azokról, akik magukkal végeztek, és mindvégig egy dolog érdekelte csupán: az igazság. Mert a jelek szerint ezzel rajta kívül nem túl sokan foglalkoztak. Kondor Vilmos, „a magyar krimi megalapozója”, novelláskötetében négy, eddig már megjelent írás mellett helyet kapott egy új elbeszélés, valamint egy erre az alkalomra írt kisregény is.

Nyelv magyar
Kiadó AGAVE KÖNYVEK
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 214
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 260 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-15
EAN 9786155049477
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Református énekeskönyv - Nagy méret
-11%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
Autóval Spanyolországban - Kisebb utakon nagy élmények nyomában
-35%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
19,15 €
A Séf, a Tenger és a Kolbász - Mediterrán receptek, tengeri kalandok Mallorcáról
-10%
Weibel Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €
Színház a város - A külvilágból csinálunk színpadot
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Szilveszter Tokióban
-10%
M. Z. Chapelle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Túlműködő szorongás - Ötlépéses útmutató a belső pánik leküzdéséhez és a kiteljesedéshez
-10%
Dr. Lalitaa Suglani
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A Homok Atyja - Almásy László titkos élete
-10%
Tari Tamás Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Különben magyar költő vagyok /Radnóti miklós levelezése i.
-10%
Bíró-Balogh Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €

Korábban megtekintett: