Noah Gordon

Sámán

A Sámán a tizenkilencedik században játszódik, Az orvosdoktor-ban megismert Cole-ős leszármazottainak életét s az Egyesült Államok létrejöttében játszott érdekfeszítő szerepét követi nyomon. 1839-ben dr. Robert Judson Cole politikai okoknál fogva menekülni kényszerül szülőhazájából, Skóciából, s az Újvilágba hajózik. Először Bostonban folytat orvosi gyakorlatot, majd Illinois-ban telepszik le, mint orvos és birkatenyésztő. Gyerekkora óta megszállottja az amerikai indiánoknak, nem is nyugszik, amíg rá nem talál a szauk törzs utolsó, életben maradt képviselőire, akik elnevezik Fehér Sámánnak, és egyszer s mindenkorra megváltoztatják életét. Rob J. legnagyobb tragédiája fiának, Robert Jefferson Cole-nak, azaz Sámánnak süketsége. Sámán élete nem könnyű. Először meg kell tanulnia beszélni, hogy megállja helyét a hallók világában, aztán meg kell küzdenie egy olyan társadalom előítéleteivel, ahol a fizikai másság nagyon is számottevő tényező. Mire Sámánt befogadják, s belőle is nagyszerű orvos válik, a Cole család, akárcsak a legtöbb amerikai, belekeveredik Észak és Dél konfliktusába. Ez a nagylélegzetű családregény egy alakuló nemzet mindennapjainak állít hiteles emléket. Hol gyöngéd, hol hátborzongató az a leírás, amit a két Cole doktorról kapunk, az asszonyokról, akiket szerettek, a brutális gyilkosságokról, a hozzá nem értés sötét századaiból végre kiemelkedő orvostudományról és azokról a szenvedélyes emberekről, akik komoly áldozatokra is hajlandók, hogy őszinte hitük diadalra jusson.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 760
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 720 g
Méretek (Sz-M-H) 143-197-50
EAN 9789630794930
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Harry Potter és a Titkok Kamrája 2. /Kemény (új kiadás)
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,00 €
Pitypang a zebrán - Pitypang és Lili (új kiadás)
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Devil's Candy 4. - Pandora szerencséje
-10%
Bikkuri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Six of Crows
Leigh Bardugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Vér, víz, oroszlánsörény - Abszolút töri
-10%
Rojik Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Minden idők legszebb meséi
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
A kapcsolódás művészete
-10%
Henrik Fexeus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Batman - A Sötét Lovag multiverzuma
-10%
Matthew K. Manning
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €