DRÁMÁK (TENNESSEE WILLIAMS)

Csak nyolcvan-egynéhány éve született, még két évtizede sincs, hogy meghalt, mégis többször visszatért már a színpadokra. A Tennessee Williams néven ismert drámaírónak (eredeti neve: Thomas Lanier Williams) ma ismét nagy divatja van. A második évezred legvégén, a harmadik legelején Budapesten és országszerte, Magyarországon és az egész világon újra játsszák e múlt századi szerző érzelmes-indulatos, fülledt darabjait. Vajon miért? Sok egyéb ok mellett talán azért, mert van bennük titok a szó szoros (és leghétköznapibb) értelmében. Ha túl sokat tudunk, néha úgy érezzük, jobb volna kevesebbet tudnunk. Ahol (és amikor) bármit (és szinte bárhogyan) ki lehet mondani, fölértékelődhetnek az olyan történetek, amelyek középpontjában valamely ki-nem-mondható, fel-nem-fedhető tény, emlék vagy élmény áll. A szereplők folytonosan körbetáncolják azt a valamit, amiről nem beszélhetnek, amire nem kérdezhetnek rá, amit nem vallhatnak be (még önmaguknak sem). Az érzelmek és viszonyok ilyen pofonegyszerű bonyolultsága hálás feladatot ró a színészre (föl kell mutatnia, hogy rejti, amit föl nem fedhet); a néző ugyanakkor lelkes rejtvényfejtővé válik: boldog, ha beleláthat a figurák lelkébe, örül, ha okosabbnak hiheti magát náluk.