Silvana Gandolfi

RÁM LŐTTEK /EGY TÚLÉLŐ KISFIÚ A MAFFIA CSAPDÁJÁBAN

Santino már hatévesen tisztában van azzal, mit jelent Szicíliában a hallgatás törvénye - miután az apját és a nagyapját megölte a maffia, tántoríthatatlanul hallgat a tettes személyéről. Amikor végül mégis vallomást tesz, a családjának mindent hátra kell hagynia, hogy új életet kezdjenek. Lucio tizenegy éves, és kísértik a múlt árnyai. A mindennapjaiba befészkelte magát a félelem - ők ültették el, azok, Szicíliából -, pedig legidősebb „fér fiként” már az ő feladata, hogy vigyázzon a családjára. Amikor az édesanyja egy nap nem érkezik haza, a fiú azt hiszi, elrabolták. Lucio a húgával együtt útnak indul… A véletlenek és az egyre élesebben kirajzolódó emlékek különös összjátéka aztán sorsdöntő fordulathoz vezet mindannyiuk történetében. Silvana Gandolfi Rám lőttek című regénye elnyerte a rangos Prix Sorcieres 2012-t, a serdu¨lő irodalom kategóriában. A díjat 1986-ban ötvenkét fu¨ggetlen francia könyvkereskedő, illetve a Francia Könyvtárosok Szövetsége alapította. Célja, hogy olyan könyveket adjanak az ifjú olvasók kezébe, amelyek érzelmeikkel formálhatják személyiségu¨ket. A döntés indoklásából: „A regény kíméletlenu¨l szembesít a maffia témájával, a mindenhol jelenlévő erőszakkal, azzal a Szicíliával, amely a jelen ellenére szinte eltéphetetlenu¨l kötődik a múlt szellemével terhes tradíciókhoz. Valódi fejlődésregényt olvashatunk, amelyben az erőszak a maga leplezetlenségében, nem puszta metaforaként jelenik meg. A mű nem csak témájával, de eredeti regényszerkezetével is kiemelkedik az átlagból. Izgalmas cselekménye az első laptól az utolsóig fogva tartja olvasóját, szu¨ntelenu¨l ébren tartva igazságérzetét, fejlesztve ítélőképességét.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó People Team Millennium
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 352
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 450 g
Méretek (Sz-M-H) 138-215-20
EAN 9786155131219
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bronz álmok - Skandináv krimik
-11%
Camilla Lackberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
100 álomba ringató mese
-12%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,30 €
Fraktálverzum
-11%
Christopher Paolini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,38 €
Azok a dolgok, amiket csak akkor látsz, ha lelassítasz - A nyugalom és a tudatosság lehetősége egy rohanó világban (új kiadás)
-11%
Haemin Sunim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,34 €
Mindennapi verskenyér
-11%
Ravasz József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,35 €
Lingea kínai társalgás /Szótárral és nyelvtani áttekintéssel
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
Magyarország kalandos túraútvonalai - Vadak keresése állatnyomokból és más jelekből /Túrázók nagykönyve
-11%
Dr. Nagy Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Lingea német ügyes szótár /Német-magyar és magyar-német ...nem csak iskolába
-11%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €

Korábban megtekintett: