DR. EBEN ALEXANDER

A MENNYORSZÁG LÉTEZIK

Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét. „Dr. Alexander idegsebészi karrierje során azt tanulta, hogy a halál közeli élmények csupán illúziók, amelyeket az agy hoz létre, ugyanakkor a személyes élményeire nem talált magyarázatot. Őszinte erőfeszítése, hogy értelmezze felejthetetlen utazását, magával ragadó és egyedülálló a spirituális élmények irodalmán belül, így képes megváltoztatni azt, hogyan tekintünk az univerzumban betöltött szerepünkre.” Dr. Bruce Greyson, a The Handbook of Near-Death Experiences (A halálközeli élmények kézikönyve) társszerkesztője „Ebben a fontos könyvben megvan a potenciál arra, hogy több tudományos tabut ledöntsön.” Dr. Pim van Lommel, a „Consciousness Beyond Life” (Tudatosság az életen túl) szerzője

Nyelv magyar
Kiadó MAGNÓLIA
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 200
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 220 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-13
EAN 9786155272172
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sárga könyv - Nyelvek háborúja II.
-10%
Szemerey István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Petőfi - Petőfi Sándor regényes életrajza
-10%
Berényi Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Gyógyító és kapcsolódó játékok
-10%
Aletha Solter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Pitypang segít - Pitypang és Lili (új kiadás)
Pásztohy Panka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Több mint desszert - 6 kedvenc alapanyagom 31 izgalmas receptben
-10%
Ötvös Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Mi történik a gazdaságban? - Mit? Miért? Hogyan? 66.
-10%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Lilla és Tündérbogyó /30 érzelmi intelligencia fejlesztő mese
-10%
Kádár Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,39 €
Black box
-12%
Anna Woltz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,06 €