Michael Robotham

MONDJ IGAZAT! /VILÁGSIKEREK

Az álmos, szokásainak élő angol kisvárost, Abingdont egy hóviharos éjszaka utáni reggelen szörnyűség rázza meg: a közeli tónál fiatal nő jégbe fagyott holttestére bukkannak. A feszültség csak fokozódik, amikor kiderül, hogy az áldozatnak köze van egy három évvel ezelőtti eltűnési ügyhöz. Ennyi ideje már, hogy nyoma veszett Tashnek, a szertelen, vesztébe rohanó kamasz szépségnek, valamint hűséges barátnőjének, Pipernek. Felkutatásuk azóta sem vezetett eredményre. Előkerülnek tehát a lezárt nyomozás aktái, és a tinédzserek hajdan feltételezett szökésének helyébe is új címke kerül: gyermekrablás és erőszakos fogva tartás, gyilkossággal. A rendőrség és a segítségül hívott Joseph O’Loughlin pszichológus nagy erőkkel veti bele magát az ügybe. Kezdetét veszi a hajsza két balga kamasz életéért, versenyfutás a bűnösök és a bűnüldözők között, miközben senki sem sejti, hogy a valódi tettes sokkal közelebb áll az eseményekhez, mint gondolnánk… Michael Robotham legújabb regénye a lélektani krimi rajongóinak nagy kedvence lehet, aki pedig csak most ismerkedik a műfajjal, a legjobb könyvet választja a bevezetéshez.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó General Press Kiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 390
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 420 g
Méretek (Sz-M-H) 140-205-25
EAN 9789636434656
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Nyelvkönyv lustáknak - Angol 2 - Újrakezdenéd vagy bővítenéd a tudásodat, de nincs kedved magolni? Tanulj angolul másként!
-8%
Linn Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
New Headway Intermediate - Third Edition- Teacher´s Book
John Soars
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,17 €
Atomic Habits
James Clear
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
23,95 €
Andersen legszebb meséi
-8%
Hans Christian Andersen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Jó reggelt, hogy vagy? - Typotex Világirodalom
-8%
Martina Hefter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,65 €
A talentumok példázata - Földmag-duológia 2.
-8%
Octavia E. Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,52 €
Hozz egy verset - Rímportrék
-8%
Rutai Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Irodalmi szemle 2021/12
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,80 €
1,66 €

Korábban megtekintett: