DAVID GEMMELL - STELLA GEMMELL

TRÓJA IV.

Sötétség telepedett a Nagy Zöldre, és az ókori világot szétszaggatja a megosztottság. A Trója előtti harctereken gyülekeznek a mükénéi királyhoz hű ostromló erők. Köztük van Odüsszeusz, a mesés történetmondó, a mükénéiek vonakodó szövetségese, aki tudja, hogy hamarosan halálig tartó küzdelembe kell bocsátkoznia egykori barátaival. A messze földön híres város falai mögött Priamosz, a trójai király várakozik. A betegeskedő, megkeseredett uralkodó két hősbe veti minden reményét: fiába, Hektórba és a rettegett Helikáónba, aki szörnyű bosszút áll a mükénéieken a felesége haláláért. Immár feltartóztathatatlanul tombol a háború – a vérszomjas, öldöklő küzdelem, amelyben oly hősök csatáznak, akiknek a neve örökkön fennmarad a történetben, amely még évszázadok múlva is visszhangzik az emberek szívében. A kortárs fantasy egyik legnagyobb mestere, David Gemmell a Királyok bukása című regényével méltó befejezését adja a halhatatlan ókori eposzt feldolgozó nagyívű történelmi művének.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó DELTA VISION KFT.
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 680
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 590 g
Méretek (Sz-M-H) 120-180-45
EAN 9786155314193
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Látás, hallás, szaglás - Mit? Miért? Hogyan? Mini 79.
-8%
Constanza Droop
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
A halál Velencében - Trubadúr Zsebkönyvek 95.
-8%
Thomas Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Helló, slow fashion! - Környezettudatos ruhatár lépésről lépésre
-8%
Mengyán Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Pumukli állatos meséi
-8%
Ellis Kaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Frici, a cincér - Bogyó és Babóca
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Medvendel és a Szunyafesztivál
-8%
Nagy-Németh Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Ki a legjobb számodra? - Hogyan tanulhatod meg helyesen értékelni az embereket
-8%
Gabriel Palacios
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €

Korábban megtekintett: