Eowyn Ivey

A HÓLEÁNY

A telepes Jack és Mabel kemény munkával és szigorú beosztással nyugalmas életet teremtett magának az 1920-as évek Alaszkájának vad vidékén. És még mindig nagyon vágynak egy gyermekre, pedig erre már semmi esélyük. Ez sem csökkentheti azonban az egymás iránt érzett erős szeretetüket, és amikor leesik az első hó abban az évben, pillanatnyi ötlettől vezérelve, játékból építenek egy hógyermeket. A hókislány másnap reggelre eltűnik – de apró lábnyomok maradnak utána a hóban. A rá következő hetekben mindketten látni vélnek egy szőke kislányt az erdőben, de még egymásnak sem merik elmondani, attól félve, hogy csak rég eltemetett reményeik csalják meg őket. Aztán a kislány, aki Fainának nevezi magát, megjelenik a küszöbükön. Kicsi és törékeny, mintha egy tündérmeséből lépett volna elő: egy vörös róka társaságában vadászik, hóvihar támad a nyomában, és titokzatos módon sikerül életben maradnia a kegyetlen alaszkai vidéken. Miközben Jack és Mabel próbálja megérteni Fainát, úgy megszeretik, mintha a saját gyermekük lenne. De ezen a gyönyörű, vad helyen a dolgok csak ritkán azok, aminek látszanak, és amit végül megtudnak Faináról, az valamennyiüket megváltoztatja. Eowyn Ivey elbűvölő, hipnotikus hatású első regényének hőse egy házaspár, mely annyira vágyik gyermekre, hogy a képzeletük erejével világra hozzák. E könyv oly káprázatos, akár a behavazott alaszkai táj, ahol játszódik, s imaginárius hatalmával elragadja az olvasót egy távoli, mégis ismerősnek tűnő helyre, egy mesevilágba, amely egyszerre kivételesen egyedi és egyetemes.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 340
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 400 g
Méretek (Sz-M-H) 145-215-30
EAN 9789636896393
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kvízviadal - Filmek
-8%
Susaeta Ediciones S.A.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Miért jó aludni? - Nézd meg!
-8%
Katie Daynes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Gyógyító kristálycsomag - Csakragyógyítás ajándék mesterkristályokkal
-8%
Jennie Harding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Az agy újrahuzalozása - Változtasd meg az agyad működését, és lépj új szintre az önfejlesztésben
-8%
Nicole Vignola
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
1984, Állatfarm, Hódolat Katalóniának
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
New Headway Upper Intermediate - Third Edition -Teacher´s Book /New Edition/
John Soars
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,93 €
Presser könyve
-8%
Presser Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Köszi, apu!
-8%
Virginie Grimaldi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €

Korábban megtekintett: