Barabás Szilvia

Szókártyák német nyelvből A1/A2 szinten /kezdőknek

A szókártyák hatékonyabb, ugyanakkor mozgalmasabb, érdekesebb gyakorlást tesznek lehetővé, mint a hagyományos szótárfüzetek és szószedetek. A megtanulandó kifejezés mellett megtalálható a kártyákon a rendhagyó igék három alakja. Minden kártyán szerepel egy-egy példamondat, amely mintát nyújt ahhoz, hogyan használható helyesen szövegkörnyezetben az adott szó vagy kifejezés.

A kártyák hátoldalán olvasható a kifejezések magyar megfelelője és ugyanaz a példamondat, amelyből a megtanulandó kifejezést kihagytuk. Így a tanulás folyamán a nyelvtanuló ellenőrizheti, valóban rögzült-e az újonnan tanult szó.

A szókártyák elsősorban az önálló tanulást segítik, hiszen a személyre szabott ütemű haladás lehetőségét biztosítják, de kiválóan alkalmazhatóak nyelvórákon is.

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 800
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 630 g
Méretek (Sz-M-H) 135-110-50
EAN 9789632612195
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nagy évszakkönyvem - Mesék minden évszakhoz
-10%
Halász-Szabó Klaudia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Endymion felemelkedése - Hyperioni énekek (új kiadás)
-10%
Dan Simmons
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,50 €
22,05 €
Palackba zárt múlt
-10%
Heléne Holmström
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
How the King of Elfhame Learned to Hate Stories - Hogyan gyűlölte meg Elfhon királya a történeteket - A levegő népe 3.5
-10%
Holly Black
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Nicholas Quinn néma világa - Morse felügyelő nyomoz
-10%
Colin Dexter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Mikor szabad ölni?
-10%
Spiró György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
A csontok megmaradnak
-10%
Jesmyn Ward
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
A vadonban - Első képes szótáram - Szivacskönyv
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €