Arthur C. Clarke

Földfény

A 22. századra az emberiség immár kétszáz éve békében él, a Naprendszer minden szegletében. Újabban azonban mindinkább növekszik a feszültség a Föld és a távolabbi vidékek szövetségbe tömörült, független kolóniái között. A vita a szűkös nehézfémkészletek egyenlőbb elosztása körül folyik. Amikor a Föld fennhatósága alá tartozó Holdon korábban nem sejtett érclelőhelyekre bukkannak, úgy tűnik, már semmi sem szabhat gátat a gyorsuló fegyverkezésnek. Az anyabolygó Bertram Sadler titkosügynököt azzal a feladattal küldi a Platón kráterben épült obszervatóriumba, hogy tudja meg, ki szivárogtat ki az ellenségnek bizalmas információkat. Sadler nem szívesen vállalja el a küldetést, hiszen reménytelennek érez minden erőfeszítést a háború megakadályozására. Titkos fegyverek, új technológiák és űrhajóflották feszülnek egymásnak égi kísérőnk körül, és minden azon múlik, egy egyszerű ember összeroppan-e a vállát nyomó felelősség iszonyú súlya alatt. Az SF Hugo- és Nebula-díjas nagymesterének Űr-trilógiája (Szigetek az égben, A Mars titka) ezzel a kötetével elérkezik lezárásához. Az izgalmas történet ezúttal is a Clarke-tól megszokott, megalapozott tudományos elméletekkel párosul, melyek némelyike annyira releváns még ma is, hogy az amerikai hadsereg épp az egyik megvalósításán dolgozik. „Egyszerre gondolkodik költőként és mérnökként… és közben úgy ír, mint egy angyal.” - York Herald Tribune „Arthur C. Clarke a legsikeresebb science-fiction író.” - Isaac Asimov

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Metropolis Media
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 220
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 190 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-12
EAN 9786155158278
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Már megint
-8%
Janikovszky Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Market Leader 3rd New Edition Pre-Int CB w/DVD-ROM
David Cotton, David Falvey, Simon Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,06 €
Itt a tavasz - Leporello (7. kiadás)
-8%
Gazdag Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
The Predator
RuNyx
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett mestermű
-8%
Daniel Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Harry Potter filmes világa: A hivatalos amigurumi horgolókönyv
-8%
Jody Revenson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Lights Out - Lekapcsolva - Akik együtt ölnek, együtt is maradnak (új kiadás)
-8%
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Nem te vagy a hibás - Ismerd fel narcisztikus embereket, és gyógyulj fel az általuk okozott sérülésekből
-8%
Dr. Ramani Durvasula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €