KOZMA LÁSZLÓ

LÁTTUK AZ ÚR CSILLAGÁT

Köne Ambrus foglalkozása szerint gazdálkodó vagy inkább ezermestet, hiszen ahhoz, hogy hat gyermekét felnevelje, kenyeret, tanulási lehetőséget biztíosítson a számukra, minden mesterséghez értenie kellett, a földműveléstől, állattenyésztéstől a faragasztásig, gépezetek javításáig, épületasztalosságig, házépítésig. Az első fészekalja három leány már kirepült, férjhez ment, unokákkal tér vissza, a kisebb két leány meg a fiú még itthon van, középiskolában, főiskolán tanul. Ambrus ízes, gyönyörű magyar nyelvet beszél, mondatai egészek, kerekek, úgy formálja őket, mint ahogyan életét is alakítja, azzal a szabályossággal kanyarodnak elé a szavak, ahogy a gabonát veti. A munka kezdetekor mindig keresztformát vet, nemcsak a búzából, a kenyérgabonából, hanem a zabból, árpából es. Ahogyan mesterségéről: a kerékcsinálásról, a faragászatról, vagy a vetésről, kaszálásról beszél, mintha régi époszok világába lépnénk. Az elbeszélést átszövik a hétköznapi élet eseményei, történései, szóképek, gondolatritums hullámverése zúg.

Nyelv magyar
Kiadó KAIROSZ KIADÓ
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 140
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 130 g
Méretek (Sz-M-H) 100-165-10
EAN 9789636622312
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Földrajzi Atlasz középiskolásoknak (új kiadás)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,55 €
Pride and Prejudice
JANE AUSTEN
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
Érettségi témakörök vázlata magyar nyelvből (közép- és emelt szinten) - a 2024-től alkalmazott érettségi követelményrendszer alapján
Brenyóné Malustyik Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
Hunting Adeline
H. D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,95 €
Emlékmás
-10%
Philip K. Dick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,05 €
10,85 €
Katalin walesi hercegné - Egy leendő királyné életrajza
-10%
Robert Jobson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Meena Dave őszinte élete - KULT Könyvek sorozat
-10%
Namrata Patel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Nem a narancs az egyetlen gyümölcs
-10%
Jeanette Winterson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €

Korábban megtekintett: