A TULAJDONSÁGOK NÉLKÜLI EMBER I-III.

Attól fogva, hogy A tulajdonságok nélküli ember első kötete a harmincas évek elején megjelent, Robert Musil főművét egyre-másra Joyce Ulysses-éhez és Proust regényfolyamához hasonlítgatták. Ami e hatalmas regény indíttatását, szellemi és művészi jelentőségét illeti, e társítás csakugyan nem túloz. Húsz évig, éppen a két világháború közé eső két évtizeden át dolgozott Musil e művén. S bár a regény cselekménye 1913-14-ben, a világháború küszöbén álló császári Bécsben játszódik, ennek a mindenestül múlttá váló világnak gyilkos iróniájú leleplezésével fokról fokra eljut Musil a XX. század első felének egész szellemi felülbírálásáig. A regény főhőse, Ulrich, a tulajdonságok nélküli, a semmivel sem azonosuló, mindent megkérdőjelező ember azonban, ellentétben sok más regényhős kortársával és utódjával, nem esik áldozatul a korszak kafkai perének, személyisége, érzelmei fölött állandóan megőrzi uralmát a racionális intellektus, és ennek a racionalitásnak a segítségével próbálja megtalálni az emberlét új lehetőségét. Musil regénye nem alkalmi kikapcsolódásra szolgáló olvasmány, hanem akár hónapokra-évekre szóló, újra meg újra megkísértő szellemi kaland. Tandori Musil-fordítása pedig -ahogy az utószóban Győrffy Miklós írja- olyan nemzeti irodalmi érték, amely a magyar olvasó szempontjából hozzáadódik az eredeti mű nagyságához.