LUCINDA RILEY

FÉNY AZ ABLAK MÖGÖTT

Édesanyja halála után Emilie de la Martiniéres hatalmas vagyont örököl, többek között az omladozó dél-franciaországi kastélyt és az azt körülvevő szőlőt. A lányra amúgy is hatalmas súlyként nehezedik az öröksége, és most megroppan a hagyatékkal kapcsolatos feladatok terhe alatt. A fiatal angol műkereskedő, Sebastian Carruthers siet a segítségére, akinek a felbukkanása éppoly titokzatos, mint a kastély renoválásakor előkerülő versek, amelyeket apja nagynénje írt sok-sok évvel ezelőtt. Emilie elhatározza, hogy a titkok nyomába szegődik és felderíti a múltat. Az események a nácik megszállta Franciaország világába vezetik, amikor is brit ügynökök minden veszedelemmel – a lelepleződéssel, a Gestapo kínzásaival – dacolva a francia ellenállás mellé állnak, hogy akár életüket is kockára tegyék Európa felszabadításáért. A bátor hősnők egyike éppen Dél-Franciaországba kerül bevetésre, így az angol kémnő és Emilie családjának története kibogozhatatlanul összefonódik, és végzetes eseményekhez vezet… Lucinda Riley regényei hangos sikert aratnak szerte a világban, e kötete történelmi eseményekben és szerelmi fordulatokban bővelkedő regény, letehetetlen olvasmány a romantika és az izgalmak elegyének kedvelői számára.

Nyelv magyar
Kiadó GENERAL PRESS KIADÓ
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 480
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 520 g
Méretek (Sz-M-H) 145-200-40
EAN 9789636435318
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az örökhagyó - A Reök család regénye
-10%
Lévai Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Kvíz az egérrel - Matricás foglalkoztató és tudásellenőrző - 2-3 éves
-10%
Anna Podgórska
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,05 €
1,85 €
Robin Hood - Olvass velünk! (3. szint)
-10%
María Asensio
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Mi legyen a maradékokkal? - Zöldségek és gyümölcsök teljes körű hasznosítása
-10%
Michaela Marx
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,85 €
6,17 €
Háborgó csend
-10%
Raynor Winn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Mesél az erdő - A sárkányokról
Tony Wolf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
KÉSTÉL BEXI-SOROZAT 1.
-10%
LEINER LAURA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
A család ereje
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €

Korábban megtekintett: