Daniel Kahneman

Gyors és lassú gondolkodás

Vajon mi vezérel bennünket: a gyors (intuitív) vagy a lassú (racionális) gondolkodás?

Az elfogadott tudományos nézet szerint az ember természettől fogva racionálisan gondolkodik, érzelmei és intuíciói pedig csak megzavarják. Ez a mainstream közgazdaságtan alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás. Mindannyian igyekszünk ennek megfelelni, azt hisszük, többnyire logikusan gondolkodunk, és ha kudarcot vallunk, másokban vagy magunkban keressük a hibát.

Daniel Kahneman feje tetejére állította a racionalitásba vetett hitünket.

Néhai kollégájával és barátjával, Amos Tverskyvel három évtizeden keresztül folytatott pszichológiai kísérleteikből azt a következtetést vonták le, hogy elménk nem mindig olyan racionális, mint feltételezzük. Intuícióink, érzelmeink, benyomásaink – hibáival, torzításaival és zsenialitásával együtt – lényeges szerepet kapnak elemző logikánkban. Gyors és lassú gondolkodásunk kölcsönösen hat egymásra, és ha kitüntetett szerepet tulajdonítunk a racionalitásnak, önmagunkat csapjuk be. Ahogy Kahneman fogalmaz:

„Rendszerint túlbecsüljük a világ működésével kapcsolatos tudásunkat, és alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét.”

Gondolatai nagy hatással voltak számos tudományterületre, beleértve a pszichológiát, a közgazdaságtant, az orvostudományt, a pénzügyi viselkedéstant és a politológiát, de csak most először adja közre összefoglalóan egész életművét.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó HVG Könyvek
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 600
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 650 g
Méretek (Sz-M-H) 170-240-40
EAN 9789633040980
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Apapara - Frissített nyafogások és büszkeségek (átdolgozott kiadás)
-8%
Szél Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Diagnózisok homokozója - Ártatlanság, katasztrófa, bizalom
-8%
Feldmár András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €
Értelem a veszteségben - A gyász hatodik szakasza
-8%
David Kessler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Jó reggelt, szörnyeteg! - Öt hős útja a gyógyulás felé
-8%
Catherine Gildiner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Láthatatlan különbségek - Egy autista útja a teljes élet felé
-8%
Mademoiselle Caroline
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,15 €
29,58 €
Szuperérzékenység
-8%
Paranai Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Gyakorlati optimizmus - A kivételes jóllét művészete, tudománya és gyakorlata
-8%
Dr. Sue Varma
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Intuíció a gyakorlatban szülőknek és gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek - Hogyan használjuk intelligensen a megérzéseinket, ami
-8%
Pattermann Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: