John Scalzi

Az utolsó gyarmat

Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë. A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Agave Könyvek
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 296
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 300 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-20
EAN 9786155272264
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Már megint
-8%
Janikovszky Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Market Leader 3rd New Edition Pre-Int CB w/DVD-ROM
David Cotton, David Falvey, Simon Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,06 €
Itt a tavasz - Leporello (7. kiadás)
-8%
Gazdag Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
The Predator
RuNyx
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett mestermű
-8%
Daniel Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Harry Potter filmes világa: A hivatalos amigurumi horgolókönyv
-8%
Jody Revenson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Lights Out - Lekapcsolva - Akik együtt ölnek, együtt is maradnak (új kiadás)
-8%
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Nem te vagy a hibás - Ismerd fel narcisztikus embereket, és gyógyulj fel az általuk okozott sérülésekből
-8%
Dr. Ramani Durvasula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: