PETER V. BRETT

A ROVÁSEMBER/ PUHA

„Egy pörgős, rendkívül élvezetes sötét fantasy regény.” – The Miami Herald „Képzeletgazdag és izgalmas könyv. Brett lebilincselő első regényében jól keveri a fantasy és a horror műfaját.” – Library Journal „Meggyőző bemutatkozó regény a régimódi hősiességről.” – The Charlotte Observer Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magványok: természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magványoknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával. „Nagyszerű, akcióval és feszültséggel teli történet.” – Terry Brooks

GLS

Nyelv magyar
Kiadó KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ
Megjelenés éve 2013
Kötés típusa papír / puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 136-204-
EAN 9789633733721
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Harry Potter és a Tűz Serlege 4. /Puha (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Onyx Storm - Ónixviha - Éldekorált
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Creatures of Chaos - Láng és árny (éldekorált)
-8%
Julie Hall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Egy átok az igaz szerelemért - Volt egyszer egy összetört szív 3. (új kiadás)
-8%
Stephanie Garber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Akármerre visz a szél (Simon Snow 3.)
-8%
Rainbow Rowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Six Scorched Roses - Hat megperzselt rózsa (éldekorált)
-8%
Carissa Broadbent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Az eredeti forgatókönyv (puha)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €
Harry Potter és a Halál ereklyéi 7. /Puha (új kiadás)
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €

Korábban megtekintett: