F. VÁRKONYI ZSUZSA

FÉRFIIDŐK LÁNYREGÉNYE

A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek e hősei a túléléssel küszködnek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükről volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó MÉRTÉK KIADÓ
Megjelenés éve 2004
EAN 9789639519541
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Teljes női egészség - Funkcionális orvoslás a testi-lelki harmónia megteremtéséhez
-11%
Carrie E. Levine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
A lelki gyógyulás útja - Gyakorlatias és hatékony öngyógyító-kalauz, egy sorsfordító utazás a félelmeinktől a lelki békéig
-11%
Alexandra Elle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Borrow my Heart
-11%
Kasie West
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Szarvasbőgésen - Vadásztörténetek
-11%
Fekete István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Lélekszilánkok
-11%
Katona Nick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €
8,01 €
a TE döntésed - Válogatás Dr. Almási Kitti előadásaiból
-11%
Almási Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Kempelen Pozsonyi mesék
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
10,68 €
A szeretet atomjai - Miből tudom, hogy valaki szeret?
-11%
Gesler Lili
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €