Kalevala

Mikael Agricola, a finn irodalmi nyelv megteremtője zsoltárfordításai előszavában már az 1500-as években a pogány finn istenségek sorába emeli Vejnemöjnent és Ilmarinent. Az 1700-as években a népköltészet, a finn ősök hősies múltjának bizonyítékaként kezdi visszanyerni megbecsült szerepét. A tulajdonképpeni gyűjtőmunka azonban csak az 1800-as években indul meg. A népköltészet leghíresebb gyűjtője Elias Lönnrot, a Kalevala megteremtője volt. (...) Gyűjtőútjain Lönnrot több jó emlékezőtehetséggel megáldott énekmondóval találkozott, akik a népi költeményeket eposszerű szakaszokban adták elő. Öt gyűjtőút után Lönnrot az összegyűjtött runók egy részét egységes gyűjteménnyé formálta, amely Kalevala néven 1835-ben jelent meg. A Kalevala megteremtésében a homéroszi eposzok voltak Lönnrot példaképei. Lönnrot célja az volt, hogy a runókat a finn nép múltját, a Kaleva és Pohjola nemzetsége közti harcot leíró epikus költeménnyé formálja, amelyben a lélek és a szó erejére támaszkodó Kaleva legyőzi a sötét Pohjolát. Vejnemöjnen egyedülálló hős: nem harcos, hanem sámán, a szellemi erők felhasználója. (Részlet az Előszóból)