Borisz Akunyin

A KORONÁZÁS

1896-ban járunk, Eraszt Petrovics Fandorinnak már sok bonyolult ügy van a háta mögött, de ez a mostani mindegyiknél kényesebb. A cári család Nyikolaj, azaz II. Miklós koronázási ünnepségére készül, amikor egyszer csak elrabolják Mihailt, Georgij Alekszandrovics nagyherceg négyéves fiát. Az emberrabló, aki doktor Lind-nek nevezi magát, a kisfiúért cserébe a cári jogart díszítő Orlov-gyémántot követeli, s ha nem kapja meg, fenyegetőzik zsaroló levelében, darabokban küldi vissza szüleinek Mihailt. A jogar nélkül viszont nem történhet meg a koronázási ünnepség. Senki sem tudja, ki az a doktor Lind csak Fandorin, aki már többször összemérte vele az erejét, s ?a világ legveszélyesebb bűnözőjének? tartja. Igaz, szemtől szemben még ő sem látta soha. Mindenesetre most neki kellene megmenteni a cári család becsületét és a kisfiú életét? S miközben Fandorin meghökkentő kalandokon át ezt az ügyet is felderíti, színes, eleven képet kapunk az utolsó orosz cár megkoronázásának napjairól, az orosz arisztokrata elit életmódjáról, a moszkvai homoszexuális közösség szokásairól és a Hodinka-mezei tragédiáról, amikor a koronázási ünnepség után az ajándékra várók tülekedésében sok ezer ember halálra tapossa egymást? II. Miklós uralkodása tragédiával kezdődött, s ez a tragédia ? Akunyin szárnyaló képzelete szerint ? még nagyobb lehetett volna, ha nincs a zseniális Fandorin, akinek a nyomozás mellett arra is jut ideje, hogy elrabolja egy szépséges nagyhercegnő szívét.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 424
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 500 g
Méretek (Sz-M-H) 127-205-25
EAN 9789630787598
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Streetfotózás - 2023 - Lépj túl az unalmas városfotókon, készíts szellemes streetfotókat! - A digitális fotózás műhelytitkai (új kiadás)
-10%
David Gibson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,25 €
20,03 €
Taylor Swift stílusa - Egy pop- és divatikon korszakai
-10%
Sarah Chapelle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
44,24 €
Heartstopper - Fülig beléd zúgtam - Szívdobbanás 5. (képregény)
-10%
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Belső szabadság /Elég jó szülő - elég jó gyerek
-10%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Ultra-feldolgozott emberek
-10%
Chris van Tulleken
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Flexibilis diéta - IIFYM- Tudományos alapokon nyugvó, gyakorlatban tesztelt étrend az optimális testösszetétel, teljesítmény és egészség el
-10%
Alan Aragon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Az Ackroyd-gyilkosság /Puha (új kiadás).
-10%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Elmélyült munka a gyakorlatban - Időblokkos tervező a hatékonyságnövelésért
-10%
Cal Newport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €