Tilly Bagshawe

Emlékörvények

Alexia de Vere karrierje csúcsára ér - belügyminiszterré nevezik ki. Az asszony tudását és képességeit mindenki elismeri, ám a személyét csak igen kevesen kedvelik. Dúsgazdag, arisztokrata férje azonban az első perctől támogatja politikai ambícióit, ahogy akkor is mindig melléáll, ha összetűzésbe kerül tolószékbe kényszerült lányukkal, Roxie-val, akivel Alexiának igencsak megromlott a kapcsolata.
A De Verék ősi kastélyában, családi körben ünneplik a kinevezést. Megérkezik az imádott fiú, Michael, aztán egy idegen is, aki - mielőtt Alexia szót válthatna vele - ahogy jött, el is tűnik. Pár nap múlva holtan találják a család dédelgetett kedvencét, Dannyt, a kis tacskót. Alexia fenyegető telefonhívást kap.
Nyomozás indul. A rendőrség és a munkatársak is biztosra veszik, hogy Alexia valamelyik politikai ellenlábasa áll a történtek mögött, ám az asszony tudja, hogy nem a jelen, hanem a múlt kísért. Az a fiatalkori, szégyenletes... halálos hiba. Hiába áltatta magát azzal, hogy már mindenki elfeledte, hiába élt úgy, mintha már ő sem emlékezne rá.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC Könyvkiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 576
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 115-180-35
EAN 9789636354671
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Aki kapja, marja (éldekorált) (új kiadás)
-8%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Koktél tűzijátékkal (éldekorált)
-8%
Lucy Score
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Az ápolónő (éldekorált)
-8%
Valerie Keogh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Nézz a tükörbe
-8%
Catherine Steadman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Fogoly 2 (éldekorált)
-8%
Sarah Rivens
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Teremtett látszat
Ludányi Bettina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
4MGY-trilógia díszdoboz - 4MGY
-8%
J. D. Barker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
65,50 €
60,26 €
A lepkegyűjtő - Európa Kapszula Könyvtár
-8%
John Fowles
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €

Korábban megtekintett: