TOLVALY FERENC

BENÁRESZ A KAPU

– A lélek eszmélése – Tolvaly Ferenc az El Camino – Az út, a Tibetben a lélek és a Boszporusz felett a híd című regényeinek életválsággal küzdő főszereplői előtt utazásaik során tárulkoznak fel az útkeresés és az újrakezdés lehetőségei. A lelki megrázkódtatásokkal teli, életre szóló nagy kalandok. A Benáresz a kapu Indiába visz el, és a hinduizmus ősi-élő sokrétű vallásából merít. A főhőst felesége hirtelen, látszólag magyarázat nélkül hagyta el. Gyötri a kétség, „hajtja az értelmetlen múlt, a jelen kényszere és a jövő bizonytalansága”. Szinte menekül Indiába, ahol fotóművészként objektíveket cserélve néz, de a képeket önmagán átszűrve lát: kitárul előtte az isteneket mindenben maguk körül érző emberek nyugalmának titka. Egy idő után nem a kétségbeesett, megcsalt férj önsajnálata, hanem a magát is felfedező férfi ír eszméléséről. Elvezet a szent folyó, a Gangesz partjára, India elképesztő szegénységű és átmenetek nélkül pompázatos városain, falvain, sivatagain keresztül a lélek kapujához. Mint Tolvaly Ferenc korábbi művei, így a Benáresz a kapu is olvasás közben átélhető, önismereti-tisztulási folyamatot kínáló hatalmas zarándoklat.

Nyelv magyar
Kiadó KORTÁRS KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 314
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 400 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-30
EAN 9789639985506
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Puzzle: A lovardában
-9%
Puzzle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Egy ropi naplója 16. /A nagy dobás
-9%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
BIOLÓGIA GIMNÁZIUMOKNAK 12. OSZTÁLY
-9%
Gál Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Kacagtató
-9%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
A fogorvos széke /Puha
-9%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A szabadság virágai
-9%
Varga Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
J.K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,51 €
Ábrándozók
-9%
Fernanda Melchor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €