Vekerdy Tamás

Jól szeretni /Tudod-e, hogy milyen a gyereked

Megismerlek és elfogadlak.
Olyannak, amilyen vagy.
A te teljes világodat.
Aki jól szeret, az megismer és elfogad
saját világát kitágítja a másik felé.
Befogadja őt.

"Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett 'előadásokra' hívják, akkor azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat, ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani, amikor a négy-ötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész együttlétet.

Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét, illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak vagyunk – hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.)
Míg az előző kötetben, az Érzelmi biztonságban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké.

És, igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést – a gyerekkel és tágabban: egymással - jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni. Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést.
Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?"
Vekerdy Tamás

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 256
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 310 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-20
EAN 9786155281105
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Fricskázó visszfényben
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Töredelmes töredék
-8%
Fodor Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,15 €
11,18 €
Könnyedén
LABODA RÓBERT
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
Sehogyse
-8%
Karafiáth Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Bolond Istók
Petőfi Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,10 €
Bilingual Dsida Jenő - Dsida Jenő versei angol és magyar nyelven
-8%
Dsida Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,10 €
13,90 €
Árnyak játéka
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
Hétpecsétes szabadulás
-9%
FELLINGER KÁROLY
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,10 €