MÉSZÖLY ÁGNES - ROFUSZ KINGA

HÓFEHÉR KARÁCSONY §K

Mészöly Ágnes könyve a klasszikus karácsonyi mesekönyvek hagyományát eleveníti fel. A szövegben nemcsak ismert, varázsos motívumok (angyalok, varázspor) szerepelnek, hanem a szerző által létrehozott fantasztikus motívumok is (légikocsi, ajándékszállító angyalok) – s mindezek egy családi utazásos-elakadásos történetben kedves, meghitt karácsonyi mesét eredményeznek. A történet több szálon folyik: egyrészt szentestén egy kis bakonyi faluban, szakadó hóesésben – egy nagymama várja haza fiát és annak kétgyerekes családját. Másrészt a nagyvárosból útnak induló család kalandjait olvashatjuk: nem sokkal a cél előtt megcsúsznak a hóesésben, és elakadnak az autóval. Harmadrészt két angyal bajlódik egy túlterhelt légikocsival, amivel a bakonyi falucskába szánt karácsonyi ajándékokat kell leszállítaniuk – ők is éppen a család elakadt autója mellett szenvednek balesetet. Az angyalok némi varázsporával a két gyereknek sikerül segítséget hívni a faluból, így Fuvaros Jocó nemcsak a család autóját húzza ki a kátyúból, hanem az angyalokkal együtt a karácsonyi ajándékokat is leszállítja. Az angyalok meglepetés ajándékként megkapják a család narancsos csokoládétortáját. Rofusz Kinga illusztrációjával a szöveg még közelebb kerül a karácsony csodákkal teli világához, hiszen a művésznő légies, pasztell figurái nemcsak a földön túlit, de a meghitt békességet is idézően mesebeliek.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó CERKABELLA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 40
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 300 g
Méretek (Sz-M-H) 235-280-5
EAN 9789639820425
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Palazzo
-9%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €
Atomi szokások - Apró változások, kiemelkedő eredmények
-8%
James Clear
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,85 €
21,03 €
Kaland a Kéken - Járjuk végig az Országos Kéktúrát!
-8%
Bakos Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Lányregény felnőtteknek
-8%
Dráfi Emese
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,88 €
BONCAHIER: Manga - 50482
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Kaland a Húsvét-szigeten - Mulatságos történetek
-8%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Ki kicsoda a magyar irodalomban?
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,30 €
1,20 €
Színezz és játssz Pettsonnal és Findusszal! - Karácsonyi fejtörők §K
-8%
Sven Nordqvist
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,11 €

Korábban megtekintett: