Ferenc Pápa

Ferenc Pápa füveskönyve /Mindennapi gondolatok

Amikor 2013 márciusában Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost megválasztották a Katolikus Egyház új pápájának, a világot nemcsak az foglalkoztatta, mit tesz majd pápaként, hanem az is, hogy korábban hogyan élt, és miképpen nyilatkozott meg. Ferenc pápa úgy él, ahogyan a szószékről beszél, és ezzel kivívta az egész világ elismerését és csodálatát. Amikor kinevezték Buenos Aires bíborosának, szerény, egyszobás lakást választott, ahol maga készítette a vacsorát, és busszal járt munkába. Ferenc pápa igen rövid idő alatt belopta magát minden katolikus szívébe, megerősítette őket hitükben és életszeretetükben. Ebben a kis kötetben összegyűjtött gondolatai olvashatók a világ legkülönbözőbb dolgairól - a focitól a tangón át az eutanáziáig. Hívő és ateista, szegény és jómódú, mindenki találhat benne megfontolandót.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 128
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 270 g
Méretek (Sz-M-H) 142-220-15
EAN 9789630796859
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kossuth - Nemzetünk nagyjai
-10%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A fiú, aki megszöktette az oroszlánokat - Feelgood-sorozat
-10%
Peter Hammarbäck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Legendás sárkányok - Olvass velünk! (2. szint)
-10%
Ana Doblado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz (új kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Pumukli téli meséi (2. kiadás)
-10%
Ellis Kaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Amszterdam - Marco Polo (új kiadás)
-10%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Nehéz érzelmek - Hogyan légy OK, ha a dolgok nem azok
-10%
Liz Fosslien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Csalán és csont (éldekorált)
-10%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €

Korábban megtekintett: