Alexander Loyd

A gyógyító kód

"Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták - a világ minden tájáról -, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására. Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy „Univerzális Gyógyító Kód”, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható. Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe.

„Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált – forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk.” - Mark Victor Hansen, az „Erőleves a léleknek” könyvek társszerzője

A Gyógyító Kód a legegyszerűbb és leghatékonyabb „csináld magad” gyógyító módszer, mellyel valaha találkoztam! Mindig következetesen és előre megjósolhatóan működik, és gyorsan hoz eredményt, a különböző problémák nagyon nagy részében. Másképpen fogalmazva: EZ AZ IGAZI ELJÁRÁS!” - Dr. Christopher Hegarty

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Leviter Kiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 294
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 340 g
Méretek (Sz-M-H) 150-230-20
EAN 9789638845962
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Egészséges bél - jó emésztés - A mikrobiom helyreállításának tudományosan igazolt módszerei rostban gazdag táplálkozással (új ki
-8%
Dr. Will Bulsiewicz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
A szervezet egyensúlya - Holisztikus öngondoskodás a gyógynövények erejével
-8%
Maria Noël Groves
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
VITAMINIPAR - Egy vegyészmérnök bennfentes információi és tanácsai a jó termékválasztáshoz
-8%
Dr. Bíró Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,20 €
15,83 €
A Galveston-diéta - Hatékony egészségügyi terv a zsírégetéshez és a menopauza hormonális tüneteinek enyhítéséhez
-8%
Mary Claire Haver, MD
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
Kortalan öregedés - Útmutató nőknek az egészség, az agyműködés és az élettartam növeléséhez
-8%
Maddy Dychtwald
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €

Korábban megtekintett: