SOMOGYI TÓTH SÁNDOR

A GYEREKEK KÉTSZER SZÜLETNEK

A szerző író, pedagógus, forgatókönyv-író volt, idén lenne kilencven éves. Nagy íróink méltatták munkásságát, nem véletlenül: messze meghaladta korát az életvezetéssel kapcsolatos gondolataival. Híres regénye (Próféta voltál szívem) az elsők között fedte fel a fényes szelek nemzedékének belső válságát. A kamasz fiúk világát, a felnőtt világhoz való viszonyukat ábrázolja számos művében pedagógiai célzattal. Jelen ifjúsági regényének főhőse is egy tizenkét éves serdülő fiú, aki sikeresen vívja meg harcát az önmegvalósításért, s ezáltal történik meg, hogy másodszor is megszületik. Munkáit több nyelvre lefordították, e regényét legutóbb 1984-ben litvánra.

Nyelv magyar
Kiadó KAIROSZ KIADÓ
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 318
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 300 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-20
EAN 9789636626563
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Cagaster - Rovarok és emberek 5.
-10%
Kachou Hashimoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Klasszikus vitorlás jachtok
-10%
Jill Bobrow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
65,55 €
59,00 €
Sárkánytan - Nagy sárkányos könyv
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,42 €
Barátunk, a természet  - Az én különleges bolygóm - foglalkoztatókönyv
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva - Az életre szóló szeretet titka (dísz) (új kiadás)
-10%
Gary Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Virágok, díszek, minták
-10%
Brunner, Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,31 €
Mimi
-10%
Lakatos Márk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A tudatalattid határtalan ereje - A tudattalatti kontroll
-12%
Lajos Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,01 €