Válogatás
Szent István nemzetsége /Magyarország története 997-1301
Csak annak a népnek van jövője, amelyik ismeri múltját – a régi mondást szem előtt tartva lép az iskolás olvasóközönség elé új sorozatával a Gulliver Kiadó. A Magyar históriák nyolc kötetének lapjain az ősidőktől napjainkig elevenedik meg a magyarság története, felidézve a régi mondákat és hagyományokat, a gyakran legendák övezte tragikus vagy dicső eseményeket, a messzi távolba vesző századok és a közelmúlt történéseit. A sorozat második kötete, a SZENT ISTVÁN NEMZETSÉGE az Árpád-kor évszázadainak történetét beszéli el. Felvillantja a magyar állam születésének körülményeit, államalapító királyunk cselekedeteit éppúgy, mint a pogánylázadások, belháborúk után békét és rendet teremtő Szent László országlását. Bepillantást nyújt Könyves Kálmán, a Bizáncban nevelkedett III. Béla, és az Aranybullát kibocsátó II. András uralkodásába, sorra veszi a vészterhes idők, a véres összecsapásokba torkolló trónviszályok eseményeit, no meg a tatárjárás utáni újrakezdés megannyi erőfeszítését. Mesél idegen földről jött népekről, a rendházakat építő szerzetesrendekről és az Árpád-ház egész Európában tisztelt szentjeiről.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Gulliver Könyvkiadó Kft. |
Megjelenés éve | 2013 |
Oldalak száma | 48 |
Kötés típusa | karton /keménytábla |
Súly (g) | 200 g |
Méretek (Sz-M-H) | 230-305-7 |
EAN | 9789639232877 |
Szállítási idő | Nem elérhető |