A MEZŐSÉGTŐL MOLDVÁIG

A közismert televíziós újságíró Ablonczy Bálint képes életinterjú kötete a Kossuth-díjas néprajztudós Kallós Zoltánnal. Áll egy tölgyfa a válaszúti Kallós-kúria mellett, néhány méternyire a most néprajzi gyűjteménynek otthont adó épülettől. A nagy koronát látjuk, a kiterjedt gyökérzetet csak sejtjük: a fa erősen kapaszkodik a mezőségi földbe. Túlélt az öreg tölgy háborút, rendszerváltásokat, hatalmas viharokat, a mellette álló egykori tiszttartói lak pusztulását és feltámadását. Kallós Zoltán minden reggel elhalad a fa mellett, amikor kis házából leereszkedik a kert másik végébe, a szórványkollégium öt évvel ezelőtt elkészült épületébe. Nem nézi meg a tölgyet, hiszen ismeri minden ágát-bogát és göcsörtjét. Nyolcvan esztendővel ezelőtt ő ültette, amikor szüleivel az emeletes, erős kőházba költöztek. Kallós Zoltán ezen a vidéken van otthon, ahol látótávolságon belül két Bánffy-kastély is áll. Válaszúton van az egyik, odaát, Bonchidán a másik. A kettő közül az utóbbi, az egykor Erdély Versailles-ának nevezett palota, az író, rendező, grafikus, politikus, de leginkább: nagyúr Bánffy Miklós otthona romladozik jobban. A két kastélyporladó emléke a mára nyomtalanul eltűnt magyar főnemesi világnak. A Kis-Szamos túlpartján már a Mezőség kopár, suvadásos dombjai hullámoznak, a Makkai Sándor által Holttengernek nevezett, első pillantásra érdektelen, sárba ragadt vidék. Ám az elmúlt évtizedekben a Mezőség piros színnel került fel a magyar kultúra térképére, s ebben Kallós Zoltánnak elévülhetetlen érdemei vannak. „Megérkezett anyám sírása. Hangtalan őszi eső a Mezőség törött ablakán” – írta Sütő András Anyám könnyű álmot ígér dokumentumregényében a tájegységhez tartozó Pusztakamaráson örök várakozásban élő édesanyját idézve. Kallós Zoltánt mindig a „hangtalan őszi esőt” síró emberek érdekelték: egy életen át hallgatta a mezőségi, a kalotaszegi, a gyimesi, a moldvai emberek dalban, mesében, muzsikában elmondott életét, keserűségét, bánatát, gyászát éppúgy, mint örömét, reményét, vidámságát. Pedig ha valakinek, Kallós Zoltánnak lett volna oka arra, hogy csak a saját bajával törődjön. Családjától mindent elvettek, tanulmányait, munkáját háború, impériumváltások, a kommunista diktatúra akadályozta. A magyar népi kultúrával magát a kolozsvári református kollégium diákjaként eljegyző kutató azzal a makacssággal gyűjtötte, jegyezte, publikálta a szebbnél szebb dalokat, balladákat, meséket, ahogy az öreg tölgy kapaszkodik a mezőségi földbe. A kötetet Korniss Péter különleges fotói kíséretében adjuk közre.