Tamara Ireland Stone

Time Between Us - Elválaszt az idő /Elválaszt az idő 1. (kemény)

Szeretni valakit nehéz. De még nehezebb, ha nem csak a távolság áll közétek, hanem az IDŐ is. FELEMELEM A FEJEM, ÉS EGYENESEN RÁNÉZEK. Most még félszegebben mosolyog, de ugyanolyan kedvesen. Mintha tudná, ki vagyok. Őszintén. Ettől olyan érzésem támad, hogy talán érdemes lenne megismerni, és önkéntelenül visszamosolygok rá. Még akkor is vigyorgok, amikor befordulok a következő kanyarban. Aztán – mielőtt végiggondolhatnám, mit csinálok – félúton hátrafordulok, és ismét rápillantok. Eltűnt. Megpördülök, és a futópályát pásztázom a tekintetemmel. Aztán a padokhoz futok. A lépcső aljánál egy pillanatra megállok, és eltűnődöm, vajon ott volt-e egyáltalán. De végül csak összeszedem a bátorságom, és megiramodom felfelé. Nincs ott, de biztosan tudom, hogy ott volt. Otthagyta a nyomát: a friss hó összepréselődött azon a helyen, ahol ült. Alul pedig ott a két lábnyom. És akkor feltűnik még valami. A saját lábnyomaim egyértelműen kivehetőek körülöttem a porhóban, az ő nyomai azonban nincsenek sehol. Pedig ott kellene lenniük, kétszeresen is – hiszen egyszer odament a padhoz, aztán pedig elment onnan. De sehol semmi, csak a vastag, szűz takaró. Csodálatosan megírt, egyedi szerelmes történet.”

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 386
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 600 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-40
EAN 9789633734582
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Peca király horgászkártya / 3 játék 1 pakliban
-10%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,40 €
3,96 €
Bori és az erdei nyomozók - Olvass Borival! 3.
-10%
Julia Boehme
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,92 €
A sokaság akarata - Hierarchia
-10%
James Islington
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
29,43 €
Bori a lovastanyán /Barátnőm, Bori
-10%
Julia Boehme
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,58 €
Bátyádtól szeretettel - Emlékkönyv kis testvéremnek
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Mrs. Quinn híres lesz
-10%
Olivia Ford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Tigris és barátai - Zörgő textilkönyv rágókával
-10%
Textilkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Kukucskálás a kisvakonddal (új kiadás)
-10%
Zdenek Miler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €