Wolf Haas

CSONTDARÁLÓ /BRENNER NYOMOZÓ TÖRTÉNETEI

„Hát most már megint történt valami. Pedig gyönyörű a tavasz és a kora nyár, és mégis – akár hiszed, akár nem – a következő pillanatban már térdig gázolsz a vérben. Mármint Klöchben, ebben a stájerországi turistaparadicsomban, ahol az öreg Löschenkohl Bécsig híres grillcsirkézőjében nemrég emberi maradványokat talált az élelmiszer-rendőrség. És akkor „a jugó”, a Milovanovic, a helyi focicsapat kapusa – akinek az étterem csontdarálóját kellene kezelnie – hirtelen szőrén-szálán eltűnik, ráadásul az öreg vendéglős menye meg a környékbeli avantgárd szobrász, a Gottfried Horvath is felszívódik. Ellenben előkerül egy emberi fej, mégpedig egy másik jugó focistáé… Ugyan ki más lenne alkalmasabb arra, hogy gázlót találjon ebben a vérpatakban, hogy hágót leljen ebben az idilli csonthegyben, mint a Brenner, a szoknyapecér, az osztrák exrendőr. Noha a végén majdnem ő maga is a csirkecsontok közé keveredik. Nem teljesen önerőből…” Wolf Haas Brenner-sorozatának második darabja talán még az elsőnél (Halottak feltámadása) is morbidabb és szellemesebb szórakozást kínál.

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 196
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 150 g
Méretek (Sz-M-H) 110-200-15
EAN 9789632441207
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mazsola olvasónapló
-10%
Nagy Zoltánné Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €
Pofonegyszerű, Stilton! - Nyomozni hív Sherlocco (2. kiadás)
-10%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Az Omegák (képregény)
-10%
Tom King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Keserédes - A bánat és a vágyakozás gyógyító ereje
-10%
Susan Cain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Időfutár - Kártyajáték
-10%
Szauer István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
English for Everyone: Kezdő 2. munkafüzet
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Társasjáték - Bogyó és Babóca - Évszakok
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
46,05 €
Micsoda szinglik voltak! - Egyedülálló nagymenők a történelemből - Micsoda történetek!-sorozat 3.
-10%
Budai Lotti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €