Linda Castillo

UTOLSÓ LÉLEGZET /VILÁGSIKEREK

Az amish családapa, Paul Borntrager éppen hazafelé tart a bricskáján három gyermekével, amikor egy útkereszteződésben hatalmas sebességgel beléjük rohan egy kisteherautó. A szörnyű balesetet csak az egyik gyermek éli túl, aki bár szemtanúja volt a történteknek képtelen segíteni a rendőrségnek. A helyszínre érkező Painters Mill-i rendőrfőnök, Kate Burkholder rémülten ismeri fel, hogy az áldozatok egykori barátnőjének, Mattie-nek a szerettei. Kate hatalmas elszántsággal próbálja felderíteni az első pillantásra cserbenhagyásos balesetnek tűnő ügyet, de nincs könnyű dolga: az amish közösség, amelynek egykor ő maga is tagja volt, elutasítóan viselkedik, és elzárkózik az együttműködés elől. Mattie szerencsére fokozatosan megnyílni látszik volt barátnője előtt, ám lassan kiderül, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik. S miközben Kate kétségbeesetten igyekszik bepillantást nyerni barátnője titkaiba, s megvédeni az ártatlanokat, elfeledni vágyott múltja is lesújt rá A Linda Castillótól (Könyörgés, Néma eskü) megszokott izgalmas történetszövés, a rokonszenves, együtt érző és határozott Kate Burkholder nyomozó alakja, az amish életmód hiteles, érzékletes bemutatása és az érzelmek útvesztőiben megtévedt szereplők ábrázolása lebilincselő olvasmánnyá teszik az írónő legújabb regényét is nem csak a krimirajongók számára..

GLS

Nyelv magyar
Kiadó General Press Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 330
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 390 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-25
EAN 9789636435356
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Disney - Stitch Journal - Szőrmók napló mini sztorikkal
-8%
Napló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Többet ésszel, mint erővel (új kiadás)
-9%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,83 €
Vinland Saga 6. (manga képregény)
-8%
Jukimura Makoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Pele megfázott - Tölgyerdő meséi
-8%
Julia Donaldson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Sápadt Álmodó - Hajnali kórus - Csontszüret novellák (új, átdolgozott kiadás)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Pánik - Tények és tévhitek
-9%
Szendi Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Bluey - Karácsonyeste a Teraszmikulással §K
-8%
Bluey mesekönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Hazugságok hálójában
-8%
Robyn Harding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €

Korábban megtekintett: